Kubinyi Júlia: Egyensúlyban két világ között

Kubinyi Júlia népdalénekes a hagyományokról, a Fölszállott a páváról és első szólólemezéről.

– Néhány napon belül megjelenik első szólólemezed. Mennyire otthonos közege a népdalnak egy album, eléri a megfelelő közönséget?
– A népzene iránt érdeklődő közönség keresi és várja az újdonságokat. Ebben a közegben tehát figyelemmel kísérik, kinek mikor jelenik meg lemeze. Mindazokat azonban, akik nem hallgatnak népzenét, szerintem elsősorban a közvetlen tapasztalat, a koncertélmény, a táncház viheti közelebb ehhez a műfajhoz. Én azért bízom benne, hogy az elkészülő lemez ez utóbbi tábort is meg tudja majd szólítani, hiszen célom volt a zenei anyag összeállításakor, hogy egy kevésbé avatott fülnek is érdekes legyen.

– És meg lehet még szólítani az embereket a tradicionális kultúrával?
– Igen, de ahogy mondtam, szükség van a közvetlen élményre. Nem feltétlenül kell beleszületni ebbe a világba ahhoz, hogy az ember értéket fedezzen fel benne.

– Te azonban beleszülettél
– Igen, engem a szüleim ismertettek meg a népzenével. Ők aktívan zenéltek, táncegyütteseket kísértek, így kisgyerekkoromtól kezdve rengeteg népzenét hallgattam. Természetesen nem csak az szólt otthon, de ez a világ ragadott magával. Idővel aztán egyre tudatosabban foglalkoztam a műfajjal, sokféle tájegység dalaival ismerkedtem meg, népdalversenyekre jártam, aztán szép lassan egyre nagyobb helyet kapott az életemben az éneklés.

– Ami mellett most egyetemre jársz, településtervezést tanulsz. Énekesként vagy mérnökként képzeled el magad hosszú távon?
– Mindig nagy kérdés volt az életemben, hogy merem-e vállalni, hogy csak az énekléssel foglalkozzam. Érettségi után úgy gondoltam, nem zenei vonalon tanulok tovább, hanem megismerek valami mást is, ezért felvételiztem Corvinus Egyetem Tájépítészet Karára, és egyáltalán nem bántam meg. Két eltérő világ között kellett megtalálnom az egészséges egyensúlyt, ami, azt hiszem, sikerült, és ez a hasznomra vált. Előbb-utóbb választanom kell, de egyelőre marad energiám mindenre, és ezt igyekszem kihasználni. Jelenleg nagyon sok feladat talál meg énekesként, így most talán erre billen a mérleg, de nem akarom, hogy a tervezői vonal elsikkadjon.

– A népdaléneklés kizárólag a hagyományok megőrzéséről szól, vagy marad lehetőség az önkifejezésre is?
– Természetesen ebben az esetben is beszélhetünk önkifejezésről, hiszen az előadó személyiségén keresztül hat a zene a közönségre. Énekesként egy generációról generációra hagyományozódó népdalkincset igyekszem megőrizni és továbbadni. Vannak bizonyos keretek, amiket a szöveg, a zene és az egyes stílusjegyek meghatároznak, amelyeket tiszteletben kell tartani. De ezen belül mindenki megtalálhatja a hangjához és az egyéniségéhez leginkább illő dallamokat, hogy mihez tud leginkább magából és személyes élményeiből hozzátenni.

– Sokan elég sötéten látják a népi kultúra jövőjét. Mit gondolsz, a felnövő generációk fogékonyak lesznek a tradicionális értékekre?
– Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a népzene iskolai oktatására, így egyre többen találkozhatnak a megfelelő körülmények között a műfajjal. Én is zeneiskolában sajátítottam el az alapokat, Salgótarjánban édesanyám növendéke voltam. Az utánpótlás biztosított, így nem hiszem, hogy megszakad a hagyomány és elvész a népzenei kincs. Manapság ugyanakkor sokkal több inger éri az embert, ami hatással van a zenére is. Nehezebb megtalálni az eredetit, a tradicionálisat.

– Rád is hatással van a kortárs zenei közeg?
– Én a népdalokat szinte érintetlenül tolmácsolom, így az egyéb zenei hatások elenyészők az esetemben. Nincs is annyi tapasztalatom más műfajok terén, hogy azokat megjelenítsem a zenémben, és ez nem is célom. Hiszen az már inkább világzene lenne, és nem tradicionális népzene. Persze a határok elmosódtak, csupán felfogás kérdése, hogy kinek mi fér bele a népzenébe. Én egyelőre maradok az eredetinél.

– És a tradicionális dalok mondanak bármit a mai kor emberének?
– A népdalokban olyan érzelmek fogalmazódnak meg, amelyeket mindannyian megélünk nap mint nap. Szólnak szerelemről, fájdalomról, csalódásról, hűtlenségről, a honvágyról, szeretett személy elvesztéséről. Olyan érzések, amelyeket generációról generációkra tapasztalnak és továbbadnak az emberek. A tiszta forrásból származó, eredeti népdalok ugyanúgy megállják a helyüket a színpadon, ugyanolyan érdekesek lehetnek a közönség, és nem csak a szűkebb szakma számára, mint bármilyen más műfaj dalai.

– A Fölszállott a páva változtatott a népdal megítélésén?
– Igen, mindenképpen. Eleinte ugyan nem tudtam elképzelni, hogyan találják majd meg az egyensúlyt a műsor készítői a nagyközönség számára is izgalmas, nagy nézettséget produkáló tévés show és a népzene értékeit megőrző előadások között. De a végeredmény minden kételyt eloszlatott. Azzal, hogy a népzene egy ilyen közegben is megjelenhetett, azt hiszem, mindenki jól járt. Sokan talán most először találkoztak a tradicionális dalokkal, ők megtapasztalhatták, hogy ez ma is élő műfaj. Az előadók számára pedig jó bemutatkozási lehetőség volt a műsor, amely végig megtartotta a szakmai nívót, és mindenki számára élvezetes produkciókkal szolgált.

– 2008 óta a Dűvő zenekar énekese vagy, számos lemezen vendégszerepeltél, de szólóban most először mutatod meg magad. Egy énekes számára ez a szakmai kiteljesedés?
– Valóban sok lemezen énekeltem már, mégis régóta érett bennem a gondolat, hogy saját lemezt készítsek. Ám sajnos nem könnyű megteremteni egy lemez financiális hátterét. Végül az NKA Cseh Tamás Programjának segítségével sikerült elkészíteni az albumot.

– Miben különbözött a szólólemez készítése a korábbi munkáidtól?
– Szinte mindenben. Sokkal nagyobb munka az ilyesmi, hiszen nem csupán az énekléssel kellett foglalkoznom, hanem hárult rám sok egyéb feladat is. Részt kellett vettem a szervezés, a tervezés, a fordítás, a grafika, a keverés munkálataiban is. Most megtapasztalhattam, nem kis feladat. Másrészt ennek a szólólemeznek az elkészítése nekem szinte felért egy önismereti tréninggel. Pontosan végig kellett gondolnom, hogy mivel akarok bemutatkozni, miként akarom megmutatni magam a közönségnek, hol vagyok én és az én lelkivilágom a népdalok sokaságában.

– Május 8-án a Fonóban mutatod be a lemezt a közönségnek. Kikkel lépsz színpadra?
– A Dűvő zenekar zenészeivel: Hrúz Dénessel, Hrúz Szabolccsal, Mohácsy Alberttel és Nagy Zsolttal. Szokolay Dongó Balázs fúvós hangszereken – dudán, furulyán, tárogatón – játszik majd, Bolya Mátyás kobzán, a cimbalomnál pedig Balogh Kálmán lesz a koncert közreműködője.