A Magyar Teátrumi Társaság (MTT), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával útjára indított Pajtaszínház projekt küldetése a közösségi művelődés és ezen belül az amatőr színjátszás eszközrendszerével a helyi társadalom erősítése. A mintaprogram szakmailag támogatja, emellett közösségfejlesztő programként valósítja meg amatőr színjátszó körök indulását és működését kistelepüléseken – ezek a települések jellemzően olyan falvak, községek, melyek korábban számottevő színjátszó hagyományokkal büszkélkedhettek.
A Nemzeti Művelődési Intézet a megyei módszertani feladatellátás során észlelte azt a hiátust, miszerint a kistelepülések többségén az amatőr színjátszó csoportok nem kapnak megfelelő települési-közösségi-anyagi támogatottságot, ezáltal fennmaradásuk, közösségfejlesztő szerepük és hagyományőrző tevékenységük nem teljesedhet ki. Ennek áthidalására jött létre a Pajtaszínház kezdeményezés. A projekt keretében megalakuló vagy újraszerveződő színjátszó körök elsősorban a felnőttek részvételére számítanak, ám nyitottak a 14 év feletti fiatalok számára is. Működésüket a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai támogatása mellett a Magyar Teátrumi Társaság által kijelölt szakértő, színházi mentor is segíti. A színjátszó körök a település jeles napjaihoz és életéhez igazodva folytatják tevékenységüket, miközben lehetőség szerint drámapedagógia eszközökkel dolgoznak fel és oldanak meg a közösség által kijelölt konfliktusokat, problémákat is.
Szabó Ágnes, az MTT alelnöke a mágocsi művelődési házban tartott programindító sajtótájékoztatón elmondta: a produkciókat 2016-ban, a magyar kultúra napján a Nemzeti Színházban is bemutatják.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ma attól szenved a társadalom, hogy a közösségek a rendszerváltozás óta nem integrálódtak kellő mértékben. Sok településnek van színjátszó múltja, és kevés kell ahhoz, hogy ismét feléledjen a színjátszás – mondta. Hozzátette, bízik abban, hogy országszerte sokan akarják majd követni a féléves program végén a huszonnégy települést, és reméli, hogy az amatőr előadások növelik az érdeklődést a hivatásos színházi produkciók iránt is.