A magyar kulturális hetet – amelynek szervezői Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet – tavaly rendezték meg először, ám hagyományteremtő céllal a szlovák fővárosban. A színes kulturális programokkal, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozat tavaly a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott, minden rendezvény telt házas volt.
A Makovecz-kiállítás megnyitója után hétfő este az Omega szimfonikus zenekar és énekkar kíséretében előadott Oratórium-koncertjével folytatódik a programsorozat a pozsonyi Istropolis koncerttermében. Hét közben komolyzenei koncertek, gyerekelőadások, könyvbemutatók és kiállítások sora várja az érdeklődőket, a fesztivál egyik kiemelkedő programpontja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes csütörtöki előadása.
A Pozsony óvárosában lévő egykori Kossuth téren, mai nevén Hviezdoslav téren péntektől háromnapos gasztronómiai fesztivál zajlik, hungarikumok és magyar kézműves termékek bemutatójával egybekötve és szabadtéri könnyűzenei koncertekkel kísérve.
Tavaly éppen a hétvégi műsor vonzotta leginkább a szabadtéri rendezvények iránt rendkívül fogékony pozsonyi közönséget. Ez várhatóan az idén sem lesz másképpen, amit előrevetít a hétvégi zenei kínálat is, amelyben egyebek mellett a Benkó Dixieland Band, a Söndörgő, a Rackajam, a Hot Jazz Band koncertjei és egy prímástalálkozó is szerepel.