Gérard Depardieu tavalyi vendégszereplése után most Katarina Witt meghívásával szeretnék még izgalmasabbá tenni a Szegedi Szabadtéri Játékok idei programkínálatát a szervezők. A döntés most is jónak bizonyult, hisz a tavalyi, rekordnak számító évinél is gyorsabban fogynak a jegyek az előadásra. „Nem művészszínházi, hanem jó értelemben vett népszínházi vonalat követ a Szegedi Szabadtéri Játékok. Meg kell tartani a művek tartalmának értékét, de emellé kell valami olyan pluszt adnunk a nézőknek, amellyel nemcsak az operarajongókat tudjuk megszólítani” – véli Harangozó Gyula, a rendezvény művészeti igazgatója.
Az álarcosbál eredeti svéd verzióját állítja most színpadra Béres Attila. Az északi udvar sikamlós, intrikus környezete miatt döntött úgy a rendező, hogy a jég birodalmában mesélteti el Verdi operáját. A bál monumentális jégrevüként elevenedik meg, amelyben Katarina Witt mellett magyar műkorcsolyázók is színpadra lépnek, s Magyarország legnagyobb, legimpozánsabb csillárját is itt láthatja majd a közönség két estén, július 3-án és 4-én.
„Az emblematikus látványvilág mellett egyre fontosabbnak tartjuk, hogy tartalmi szempontból előrébb tudjunk lépni. Vállalni kell nehezebb műfajokat is. Hiszem, hogy a fesztivál széles, sokszínű kínálatában a prózának is helye van. Voltak, akik kételkedtek abban, hogy prózai művel meg lehet tölteni a fesztivál hatalmas nézőterét, de a tavalyi Háry János-előadás, amelynek jelentős szöveges betéte van, már bizonyította, hogy működőképes az ilyen műfaj is a szabadtéri színpad monumentális terében” – fogalmaz Harangozó Gyula.
A Tévedések vígjátékát Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Molnár Piroska, Haumann Péter, Pálmai Anna, Adorjáni Bálint, valamint más neves színészek fellépésével mutatják be a Dóm téren július 31-én és augusztus 1-jén. Az előadás egyedi, futurisztikus látványvilágát Horgas Péter díszlet- és Füzér Anni jelmeztervező álmodta meg. Az előadás mozgástervező-koreográfusa Duda Éva, dramaturgja Lőrinczy Attila.
Huszonhatezren látták tavaly az Abba-dalokra épülő Mamma Mia! című muzikelt, s már akkor meg kellett hirdetni előadásokat erre az évre is. A szuperprodukció eredetileg meghirdetett három előadása már januárban telt házas volt, így az igazgatóság kénytelen volt még egy előadást beiktatni – már arra is elfogytak a jegyek.