1989: egy apokalipszis előképei

Egy múzeumkerti séta során tekinthetjük meg az 1989 – A változások éve című kiállítást.

Vannak fővárosok, ahol a szabadtéri kiállítás jóval megszokottabb látvány. Varsó óvárosában szinte vég nélkül találkozni paravánokra kihelyezett ideiglenes utcai tárlatokkal, amelyek egy-egy történelmi esemény, korszak vagy téma köré csoportosítva kínálnak látnivalót, jellemző módon felnagyított fotóemlékeket kommentárokkal. Nem véletlenül emlegetünk közép-kelet-európai fővárosokat, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében csütörtökön megnyílt kiállítás és a hozzá kapcsolódó kampány fő kezdeményezője a lengyel, német, magyar és szlovák kulturális tárcavezetők által életre hívott Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS), amelyhez később Románia is csatlakozott.

Az ingyenesen megtekinthető tárlat részét képezi a rendszerváltás 25. évfordulója emlékére szervezett Szabadság Expressz nemzetközi társadalmi-oktatási projektnek, amelynek keretében tavaly augusztusban és szeptemberben húsz európai fiatal – köztük egy magyar lány – egy Gdansktól Varsón, Budapesten, Temesváron, Pozsonyon és Prágán át Berlinig tartó vonatúton végigjárta a rendszerváltás főbb állomásait és helyszíneit, és találkozott az egykori sorsfordító események több főszereplőjével.

Nem véletlen, hogy a fiatalok irányába kívánnak nyitni az ehhez hasonló szabadtéri vándorkiállításokkal és projektekkel, hiszen most érik fiatal felnőtt korba az a generáció, amely tagjainak már a legcsekélyebb személyes emléke sem lehet a vasfüggöny által kettéosztott világban való létezésről.

Ráadásul a rendszeresen közölt felmérések azt mutatják – nemcsak hazánkban, hanem más, az egykori Béketábor országaiban is ez a tapasztalat –, hogy a fiatalabb nemzedékeknek nemcsak hogy nem ismertek azok az okok és előzmények, amik a kommunizmus bukásához vezettek, hanem sokuknak az így megteremtett demokratikus értékek sem bírnak különösebb vonzerővel. Talán azért is van ez így, mert nem érezhették, mit is jelent ezek hiánya a valóságban.

Éppen ezért a most Budapesten látható kiállítás is erősen a vizualitásra épít, kevés szöveggel összegezve mindazt a háttértudást, amit ezek a képek előhívhatnak. És bizony ez esetben érvényes a sokat pufogtatott közhely, hogy egy kép gyakran többet ér ezer szónál is. Mert például lehetne szavakkal jobban leírni az 1981-es lengyel hadiállapot egyszerre dermesztő, de közben mégis komikus elemektől sem mentes élményét, mint azzal a fotóval, ami egy mozi előtt álló tankot ábrázol a havas varsói utcán, miközben ott virít a felirat Coppola klasszikusát hirdetve, hogy Apokalipszis most? Szerencsére a végső összeomlás erre a buta és agyagfejű rendszerre várt, és az interaktív kerti tárlat, ha nem is részletekbe menően, de a lényeget bemutatva foglalja össze az ehhez vezető meghatározó események láncolatát.