Ugyancsak Krasznahorkai műve, Az ellenállás melankóliája alapján készült a magyar filmszemlén fődíjat nyert Werckmeister harmóniák (2000). A címben szereplő 17. századi német orgonista az isteni rendnek megfelelő harmóniát akarta megteremteni a zenében és így az emberi lélekben is. A film ugyanakkor egy időtlen, szinte poszt-apokaliptikusan nyomasztó hangulatú kisvárost mutat be, ahol a békésnek amúgy sem nevezhető rend felborul, gyilkos indulatok szabadulnak el, a pokoli káosznak minden és mindenki áldozatául esik.
Tarr következő filmjét Georges Simenon regényéből, Krasznahorkai forgatókönyve alapján már külföldön forgatta, nem kis nehézségek árán. A három évig készült A londoni férfi 2007-ben – 19 év után első magyar filmként – meghívást kapott a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. (A film másodasszisztense Nemes Jeles László, a közelmúltban a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon négy díjjal is elismert Saul fia rendezője volt.) A londoni férfi főszereplője egy kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőr, aki egy gyilkosság véletlen szemtanújaként alapvető morális problémákkal szembesül. A rendezőt a regényben a bűnügyi szálnál jobban izgatták a létezés alapkérdései, az emberi méltóság és a magány problémája.
Tarr életműve befejező darabjának A torinói ló című filmet szánta. A Krasznahorkai László írásain alapuló alkotás 2011-ben a berlini nemzetközi filmfesztiválon megkapta a nemzetközi zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét, valamint a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) fődíját is, s három kategóriában is (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb zeneszerző) Európai Filmdíjra jelölték. A rendező a lét elviselhetetlen nehézségét akarta ábrázolni a történetben, amely azt a jelenetet szövi tovább, amikor a filozófus Friedrich Nietzsche a torinói főtéren védelmére kelt egy kocsisa által kegyetlenül ütlegelt lónak.




