„Fogunk néhány ezer falécet, és keresztbe tesszük őket. Nagyon egyszerű” – mondja Kacuja Fukusima, a kortárs japán építészet egyik legnagyobb sztárja, majd megmutatja az általa tervezett tokiói bokszterem fényképeit. A terem olyan, mint egy sintó templom: szakralitást, nyugalmat, pontosságot áraszt magából. A csórompusztai magtár előtt kialakított téren mintegy 170-en hallgatják Fukusimát, a képeket hol döbbent csend, hol elismerő morajlás fogadja. Az előadás végén arról beszél, hogy egy japán építésznek a ház lelkét is meg kell terveznie, majd udvariasan meghajol, és megköszöni a figyelmet.
Fukusima előadása csupán egyetlen epizód a Hello Wood alkotóhetéből, ám mégis jól összefoglalja, hogy miről is szól Közép-Európa legnagyobb építészeti tábora. Mert a résztvevők tulajdonképpen semmi különöset nem csinálnak, csak egyszerű és pontos ötleteket fogalmaznak meg az építészet és a képzőművészet határait elmosva.
A Hello Wood hat évvel ezelőtt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem holdudvarából indult harminc magyar diákkal, mára pedig építészeti mozgalommá vált, és év közben is aktívan gyártja a fából készült installációkat. A Hello Wood igazi csúcspontja a nyári alkotóhét, amelynek idei témája a falu volt. A tizenöt installációból álló falu Csórompusztán épült fel, majd a közeli Vigántpetendre került, ahol a Művészetek Völgyében bulik, koncertek és filmvetítések helyszíne lesz.
Akad itt minden, ami nélkülözhetetlen az igazi falusi élethez: guruló kocsma – a Columbia Egyetemen diplomázott építészcsapat és diákjai tervezték, a hármas térelrendezésének köszönhetően egyszerre tud helyet adni a magányos, a szociális és az exhibicionista alkoholfogyasztóknak.
A Rotterdam melletti Delft egyeteméről érkezett építészpáros csoportja falumozit épített, amely a periszkóp elvén működik: a falusiak a filmszínház belső terében elheveredve teljesen új perspektívából figyelhetik meg a külvilág történéseit.
És mint minden rendes faluban, a Hello Wood közösségében is létrehoztak szakrális teret, ahol a helybéliek imádkozhatnak, gondolkozhatnak, vagy megoszthatják egymással szellemi élményeiket. A szentély tervezői Skóciából érkeztek, ahol a helyi keresztény és muszlim közösségekkel együtt építenek spirituális tereket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!