Méztől dagadva megreped a szőlő, s a boldogságtól elnémul a szóló – írta Kosztolányi Dezső a Szeptemberi áhítat című költeményében. Ezt a katarzist lehet megélni a Tokaji borvidék egyik legkedvesebb falujában, Mádon, a Szent Tamás-dűlő tetején állva. Ott szemlélve a szőlőtőkéket, az ember kicsit úgy érzi, mintha a mindig vágyott harmóniát lelte volna meg. Ifjabb Szepsy István, a Szent Tamás szőlőbirtok és pincészet alapítója szerint a tökéletesség eléréséhez az egyensúlyi állapotot kell megtalálni. Itt pedig minden – nem csak a geológiai együttállásnak köszönhetően – adott ahhoz, hogy igazán nagy borok készüljenek. Mádon kivételes méltósággal gondolkoznak a borokról.
Az összefogás szellemében alakult meg a mádi pincészeteket tömörítő Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület, amelynek célja a helyi borok magas szintű minőségének biztosítása, a mádi bor fogalmának megteremtése. Magasabb minőségű márkaként szeretnék a tokajit elfogadtatni, mivel ifjabb Szepsy Istvánék tapasztalata azt mutatja, bár külföldön a tokaji az egyetlen igazán elfogadott és ismert magyar bor, mégsem veszik eléggé komolyan. A helyi szabályozásnak megfelelően a mádi szőlőtermesztésben jellemzővé vált a szigorú terméskorlátozás, hogy kíméljék az ásványi anyagokban gazdag talajt, a hangsúly pedig a magas minőségű, dűlő-, és adott esetben parcellaszelektált borokra került. A helyiek összefogása visszaállította azokat a szigorú sztenderdeket, melyek évszázadokon keresztül, más európai országokat megelőzve jellemzőek voltak a borvidékre. Mindez hűen tükrözi, mennyire erősen is hisznek a mádi borászok a dűlők különleges fekvésében és az ásványoktól duzzadó talaj erejében.
Ifjabb Szepsy Istvánék a Szent Tamás pincészetben a furmintra koncentrálnak, kis mennyiségben szeretnének egyedi tételeket készíteni, boraikra pedig már külföldön is felfigyeltek, Németországban például három Michelin-csillagos étteremben kínálják a nedűiket. Boraik ténylegesen arra reflektálnak, amit a termőhely és a fajta tud. A természettel való szoros együttélés révén a termőhely ott érződik a borban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!