Bachman Zoltán munkásságának gerincét a műemléki feladatok adták. A pécsi ókeresztény emlékek közül elsőként a nyolcvanas években a pécsi Szent István téri mauzóleum és sírkamra rekonstrukcióját, később az ókeresztény sírokat korszerű építészeti eszközökkel bemutató Cella Septichorát és a hozzá kapcsolódó látogatóközpontot tervezte. Nagy szerepe volt abban, hogy a síremlékegyüttes 2000-ben elnyerte a világörökségi címet.
Az általa tervezett Pécsi Galériában nyílt kiállítás képet ad életművéről, az építészeti iskolájához kapcsolódó kör és a tanítványai építészeti munkásságáról is. Az anyag másik része főként az építészeti feladatokhoz kapcsolódó grafikákból készült válogatás.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a tárlat több száz érdeklődő jelenlétében megtartott nyitóünnepségén azt mondta, Bachman Zoltán iskolateremtő építész volt, segítségével olyan műhely jött létre a baranyai megyeszékhelyen, amelynek tanítványai nemcsak ország-, hanem világszerte ismert épületeket terveznek és fognak tervezni.
Kiemelte: szemléletmódjával, gondolkodásmódjával az építész nemzetközi mércét tudott felállítani. Hozzátette: bíznak abban, hogy azok, akiknek inspirációt adott, akikkel együtt dolgozott Bachman Zoltán, a későbbiekben folytatni tudják a megkezdett utat.
A kiállításon majdnem háromszáz négyzetméteren számos nagyméretű tabló, makett és tervrajz mutatja be Bachman Zoltán munkásságát. Az általa tervezett épületek kicsinyített másai mellett szemügyre vehetők tanítványai munkái is.
Bachman Zoltán 1968-ban szerzett építészmérnöki, 1975-ben műemlékvédelmi-szakmérnöki diplomát, 1968-től a Mecseki Szénbányáknál, 1969-től a Pécsi Tervező Vállalatnál dolgozott.
A pécsi világörökségi helyszínek mellett az építész jelentős munkája a pécsi Káptalan utcában épült Dóm Múzeum, amely a székesegyház középkori kőfaragványainak ad otthont, míg az utóbbi évek legjelentősebb tervezése a Pécsi Tudományegyetem (PTE) beruházásaként megvalósult Szentágothai János Kutatóközpont épületegyüttese. Bachman Zoltánnak meghatározó szerepe volt abban, hogy a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán megindult építészképzés mára a Pécsi Tudományegyetem fakultásaként egyetemi szinten működik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!