DiCaprio milliárdokat adományoz

Leonardo DiCaprio 4,2 milliárd forintot ajánlott fel környezetvédelmi csoportok támogatására.

MTI
2015. 07. 14. 21:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A színész alapítványa kedden jelentette be, hogy egyebek mellett az Amazon Watch, a Save the Elephants, a Tree People és a World Wildlife Fund szervezet részesül a bőkezű adományból. DiCaprio közleményében úgy fogalmazott: „bolygónk elpusztítása olyan ütemben folytatódik, hogy azt többé nem lehet figyelmen kívül hagyni”. A sztár szerint olyan bolygót kell teremteni az elkövetkezőkben, amelynek lakhatósága nem megy az ott élők rovására.

Az adományt olyan szervezetek kapják, amelyek „az emberiség legnagyobb kihívásának megoldásán fáradoznak” – fűzte hozzá.

A 40 éves filmcsillag pályafutása kezdete óta elkötelezett környezetvédő. Legismertebb filmje, a Titanic bemutatása után, 1998-ban hozta létre alapítványát a Föld védelmében és a veszélyeztetett fajok megmentéséért. Manapság már negyven országban támogat ehhez kapcsolódó környezetvédelmi programokat. Az ENSZ tavaly nevezte ki DiCapriót békekövetének a klímaváltozással kapcsolatos ügyekre vonatkozó különleges megbízatással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.