Donald Sutherland 80 éves

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli július 17-én Donald Sutherland.

MTI
2015. 07. 17. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Atlanti-óceán partján fekvő Saint John városában született, és Új-Skócia Bridgewater nevű kisvárosában nőtt fel. Már tizennégy évesen rádiós lemezlovas volt, de esze ágában sem volt, hogy színész legyen. A torontói egyetem mérnökhallgatójaként lépett be az intézmény színjátszó csoportjába, és az elismerő vélemények hatására döntött úgy, hogy kipróbálja a színészi pályát.

Először a londoni Királyi Zene- és Drámaművészeti Akadémiára akart beiratkozni, de 193 centiméteres magassága és nem túl megnyerő arcberendezése miatt elutasították. Repertoárszínházaknál kezdett dolgozni, majd epizódszerepeket kapott televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. Kettős szerepét – egy fiatal katonát és egy öreg boszorkányt játszott – meggyőzően alakította, és egyre több felkérést kapott. Két újabb horrorfilm után Robert Aldrich rendező 1967-ben egy retardált gyilkos szerepét bízta rá A piszkos tizenkettő című nagy sikerű háborús filmben. Ezután már főszerepeket kapott, és az 1970-es évek elejére sztár lett. Soha nem sikerült beskatulyázni őt, a legkülönbözőbb szerepekben is meggyőző tudott lenni.

A világhírnevet Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman M.A.S.H. című filmjében, amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak. Még tartott a vietnami háború, amikor a filmet bemutatták, így a koreai háború szkeptikus tábori sebésze kultikus figurává nőtte ki magát. 1970-ben készült el a Kelly hősei című háborús vígjáték, amelyben Clint Eastwood és Telly Savalas voltak a partnerei. A következő évben New Yorkban nyomozó vidéki magándetektívet játszott Alan J. Pakula Klute című lélektani thrillerjében, a prostituáltat alakító Jane Fonda oldalán.

Sutherland ebben az időszakban a politikai életbe is bekapcsolódott. Nem rejtette véka alá háborúellenes nézeteit, és Jane Fonda – akihez rövid, de annál hevesebb szerelemi viszony fűzte – oldalán részt vett a vietnami háború elleni tiltakozásokon. Közben filmezett is, hálás szerepet kapott A sáska napja (1975) című John Schlesinger-filmben, amely a látszatra csillogó Hollywood erőszakos és kiábrándító valóságába nyújt betekintést.

1976-tól Európában forgatott, eljátszotta Fellini Casanovájának címszerepét, valamint a fasiszta intéző taszító figuráját Bertolucci Huszadik századában. Hollywoodba visszatérve Robert Redford négy Oscar-díjas, Átlagemberek című filmjében az apát játszotta megrendítő hitelességgel. 1981-ben nagy sikere volt a Tű a szénakazalban című izgalmas kémfilmben, amely Ken Follett második világháborús bestselleréből készült.

Pályafutása ezután megtört, csaknem tíz éven keresztül egyik felejthető filmet forgatta a másik után. A sort 1989-ben az a szerep törte meg, amelyet Euzhan Paley fekete bőrű rendező Johannesburgban játszódó, apartheidellenes, Száraz fehér évszak című filmjében játszott. Azóta inkább mellékszerepekben látható, 1991-ben a Lánglovagokban, 1994-ben a Zaklatásban, 2003-ban Az olasz melóban, 2005-ben a Büszkeség és balítéletben. 2000-ben forgatta Clint Eastwooddal és néhány másik idősödő sztárral az önironikus Űrcowboyok című filmet, és feltűnt a Hideghegyben is.

A televízió számára 1995-ben készült, a szovjet sorozatgyilkos Csikatilo utáni hajszát bemutató Citizen X című filmdrámában nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó Emmy- és Golden Globe-díjat is megkapta, ebben a kategóriában 2003-ban ismét Arany Glóbusz-díjat vehetett át a Háború a háborúról című filmért.

Sokoldalúsága nyolcvanadik születésnapjához közeledve sem kopik, 2011-ben a Förtelmes főnökökben parádézott, két évvel később már Az éhezők viadala című filmtrilógiában láthatta a közönség az Oscar-díjas Jennifer Lawrence oldalán.

A filmszínész harmadik házasságában él. Előző két feleségétől összesen öt gyereke született, köztük Kiefer Sutherland, aki szintén ismert filmszínész. Kettejük csillaga egymás mellett látható a hollywoodi Hírességek sétányán. Donald Sutherland 2013-ban a Francia Köztársaság Irodalmi és Művészeti Rendjének parancsnoki fokozatát vehette át Párizsban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.