A tüdőrákban szenvedő Doctorow halálhírét a The New York Times jelentette az író fiára hivatkozva.
Doctorow 1931. január 6-án született New York Bronx negyedében orosz zsidó bevándorló családban, az Edgar nevet a poéta Poe iránti tiszteletből kapta szüleitől. A Kenyon Főiskolán hallgatott filozófiát, 1952-ben kitüntetéssel végzett, majd a Columbia Egyetemen posztgraduális drámaírásképzésen vett részt. Belépett a hadseregbe, 1953 és 1955 között Németországban szolgált. 1954-ben feleségül vette Helen Esther Setzert, akitől három gyermeke született. Leszerelése után repülőtéri ügyintézőként dolgozott, 1959-től 1964-ig a New American Library kiadó szerkesztője volt, majd a Dial Press felelős szerkesztői, 1969-ben alelnöki posztjára került.
1969 után két fő tevékenysége az írás és az oktatás lett, ma pedig már a legjelentősebb kortárs amerikai írók között tartják számon. Első igazán jelentős műve az 1971-ben megjelent Daniel könyve című regény, amely az atomtitok miatt kivégzett Rosenberg házaspár gyermekének történetét dolgozza fel fikciós keretben, hiteles képet rajzolva az 1950-es évek, a McCarthy-korszak Amerikájának életéről, a hidegháború légköréről.
Világhírnevét az 1975-ben megjelent Ragtime című regényének köszönheti. Ez a műve 1979-ben magyarul is megjelent. Milos Forman rendezésében film készült belőle, amely nagy sikert aratott. A műben az 1910-es évek botrányoktól, utcai harcoktól és a ragtime-tól hangos Amerikáját ábrázolta sajátos írói technikával. A több szálon futó, szerteágazó cselekményben valós és kitalált szereplők sorsát követhetjük nyomon, feltűnik a könyv lapjain Houdini és Henry Ford, emellett koldusszegény bevándorlók és milliomosok, anarchisták és sztrájkoló munkások életébe pillanthatunk be. A Ragtime lüktető, eleven, nagyon érzékletes próza élvezetes stílusban megírva, nem véletlen, hogy szerepelt a 20. század száz legjobb angol nyelvű regényének listáján.
Doctorow későbbi műveinek színhelyéül többnyire szeretett és jól ismert szülővárosát, New Yorkot választotta, ám azt egy interjúban visszautasította, hogy regényeit egy New York-ciklus darabjainak tekintsék. „Úgy gondoltam, hogy magáról az életről írok. Képzeletemben azonban, úgy látszik, az élet és New York egy és ugyanaz” – nyilatkozta. Ugyanakkor ő családjával a New York-i nyüzsgés helyett a kisvárosi életformát választotta, New Rochelle-ben lakott, ott, ahol a Ragtime is játszódik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!