Elhunyt Mednyánszky Ági színésznő

88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja.

Grund
2015. 07. 07. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mednyánszky Ági 1927-ben született Bécsben, 1933-tól az operaházban volt balettnövendék. Pályáját táncosként kezdte a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban, majd 1943-tól az Erzsébetvárosi Színházban és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani. 1945 és 1949 között a Művész Színház, 1950-től 1958-ig pedig a Vígszínház színésze volt.

A közlemény szerint már ekkoriban rendszeresen vendégszerepelt a Fővárosi Operettszínházban, amelynek először 1958-ban tagja, 1992-ben pedig örökös tagja lett, főként szubrettszerepeket formált meg. Emellett számos filmben tűnt fel, szinkronszínészként is dolgozott, valamint évtizedeken keresztül szerepelt a Magyar Rádió hangjátékaiban, többek között a Szabó családban.

Legutóbb a Menyasszonytáncban, a Lili bárónőben, a Sweet Charityben és a Funny Girlben nyújtott emlékezetes alakítást a Nagymező utcában. Életművéért 2002-ben Gobbi Hilda-díjjal jutalmazták.

Mednyánszky Ágit a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.