Záboji Péter 13 éves volt, amikor 1956-ban szüleivel elhagyta Magyarországot. Bajorországban nőtt fel, Münchenben és Louvainben járt egyetemre; hogy tanulmányaira összegyűjtse a szükséges pénzt, a Szabad Európa Rádió Délutáni randevú című műsorában dolgozott lemezlovasként.
Huszonöt évig az IBM és a Siemens munkatársa volt, majd több cég megalapításában vállalt szerepet. Ő építette ki a ma is világelsőnek számító logisztikai-transzportrendszert, az IFCO-t, s egy telekommunikációs tőzsde, az Eutex is az ő nevéhez fűződik.
Később számos kockázati tőkealap-kezelő üzleti angyalaként segítette az induló vállalkozásokat. 2005-ben hozta létre az Európai Vállalkozói Alapítványt, majd 2009-ben végleg visszaköltözött Magyarországra. A budapesti startup-ökoszisztéma felfrissítésére hozta alapította meg a Seedcamp nevű páneurópai akcelerátorszervezetet. Ő vezette be a First Monday néven a Design Terminalban megtartott találkozókat is, ahova havonta egyszer a hazai tehetségeket, befektetőket és vállalkozókat hívta meg, hogy új kapcsolatok és üzleti partnerségek születhessenek.
Tavaly a Magyar Köztársaság lovagkeresztjével tüntették ki.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!