A 120 fős kijevi képviselő-testületben 78-an szavazták meg csütörtökön a határozattervezetet. Sajtóhírek szerint a kijevi önkormányzat három lehetséges helyszínt mérlegel, köztük a második világháború hőseinek emlékére 1981-ben emelt gigantikus Anyaföld szobornak, az ukrán főváros legmonumentálisabb alkotásának térségét. A Kijev történelmi központjában, egy dombon emelt, a 40 méteres talapzattal együtt 102 méteres emlékmű nőalakja egyik kezében egy 16 méter hosszú és 9 tonnás kardot, a másikban egy szovjet állami címert ábrázoló pajzsot emel a magasba.
A városi tanács közleménye szerint a megszállási múzeumban gyűjtik össze mindazokat az emlékműveket és jelképeket, amelyeket az Ukrajna „deszovjetizációjáról” a parlamentben áprilisban elfogadott törvények alapján távolítanak el a közterületekről szerte az országban. A közlemény szerint óvatosan járnak el a szovjet korszakból származó szimbólumok lebontásánál, mert sok közülük „építészeti és kulturális értéket képvisel”.
Az ukrán kulturális miniszter már áprilisban javasolta, hogy hozzák létre a totalitarizmus múzeumát, ahol a leszerelt kommunista szimbólumokat gyűjtenék össze. „Minden látogatónak ismernie kell a totalitárius kommunista rezsim által elkövetett bűncselekmények méreteit” – hangoztatta akkori közleményében Vjacseszlav Kirilenko miniszter.
Kijevben már működik egy kicsiny megszállási múzeum, de a Memorial emberi jogi szervezet által 2007-ben megnyitott létesítmény nem részesül semmiféle állami támogatásban. Moszkvában már annak létrehozását is sértésnek vették, az AFP szerint pedig félő, hogy a szovjet emlékművek skanzenjének állam általi létesítése újabb konfliktust nyit Oroszországgal.
Megnyílhat a szovjet megszállás „skanzenje”
Itt gyűjtik egybe a közterületekről eltávolítandó, a szovjet korszakból származó emlékműveket Kijevben.
2015. 07. 25. 13:40
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!