Michael Jackson húsz dalt hagyott hátra

Igaz, be kell fejezni őket, de a fő szólamok megvannak, háttérénekesekre lesz szükség. Jackson hangmérnökénél vannak.

Grund
2015. 07. 24. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Michael Jackson egykori hangmérnöke az elhunyt popsztár húsz befejezetlen dalát őrzi számítógépén. Michael Durham Prince a Le Parisien című francia lapnak elmondta, hogy jelenleg jogi okokból senkinek nem játszhatja le a dalokat.

Jackson már nem tudta felénekelni a dalok háttérszólamait, ezért ehhez még énekest kell találni. A dalok nyilvánosságra hozatalában pedig egyezségre kell jutnia a Sony lemezkiadónak a Jackson családdal.

„Az biztos, hogy a jövőben jelennek még meg Jackson-albumok. Azon gondolkodunk, hogy félévente kiadunk egy dalt” – mondta Michael Durham Prince, aki 1995-től haláláig dolgozott együtt Jacksonnal.

Sajtóértesülések szerint a popsztár menedzsmentje 183 millió eurós egyezséget kötött a Sonyval. Eszerint a Sony egy évtizeden belül legfeljebb hét Michael Jackson albumot adhat ki. Két posztumusz lemez már megjelent, de a vállalkozás szerint egyelőre nincsenek konkrét tervek a további megjelenéseket illetően.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.