A szentendrei Dunakorzó megújításához csatlakozva a Dunaway Galéria művészei egyedi ülőbútorokat készítettek a város lakosságának. A gát három évvel ezelőtti lebontásával rengeteg platánfát vágtak ki, eltűntek a párkányon lévő ülőhelyek is. Kicsit elveszett Szentendre romantikus hangulata. A mostani akció célja ebből visszacsempészni valamit, ha csak egy kis időre is.
Szerették volna bevonni az összes szentendrei művészszervezetet a projektbe, de kevesen álltak az ügy mellé. Így a Dunaway Galéria saját kezdeményezése maradt ez az akció: Dóró Zsolt, Szabó Norbert és Nyakas Attila lelkes lokálpatriótaként vállalták a feladatot. A ház alkotóműhelyként is nyitva állt, ahol bárki figyelemmel követhette a művészeket, az alkotási folyamatot.
Viszont számos helyi cég támogatta a projektet. A padokat a SpaceVital Kft. készítette és adta a művészcsoportnak, de a festéket is felajánlásként kapták. – Próbáltunk egységes arculatot adni a bútoroknak.
A dadaista művész, költő és esszéista, Tristan Tzara szövegei, versrészletei és a fekete-fehér-arany hármassága volt a vezérmotívum, a fő rendezőelv. Sok esetben szövegekre reflektáló képek születtek, de vannak, amelyek benyomások, az aktuális hangulat lenyomatai – mondja a projekt kapcsán Szabó Norbert festőművész.
Az izgalmas, hullámzó ívet követő köztéri bútorokon megjelenik Salvador Dalí, néhány álomképszerű jelenet, de akad, amelyik Szentendrét sejtelmes formában ábrázolja. A padokat vasárnap délután helyezték el a Dunakorzón, stílusosan a hazai kortárs képzőművészet egyik meghatározó alakja, a dadaista gondolatvilágból inspirálódó feLugossy László felolvasásának kíséretében.
Szabó Norbert hangsúlyozta a társadalmi szerepvállalást: a tizenkilenc festett pad időszaki kiállításként nyár végégig látható, használható a Dunakorzón, ősszel ezeket jótékonysági árverésre bocsátják. A befolyt pénzt a projektben részt vevő Dunaway Galéria működésére, programszervezésre, akár a jövőben megvalósuló köztéri akciókra fordítják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!