Idén második alkalommal vesz részt magyar vállalkozás Izraelben, a DLD Tel Aviv Innovation Forum szakmai eseményén. A hazánkat képviselő EDMdesigner csapatát pályázat útján választotta ki a szakmai zsűri.
A pályázat kiírásában részt vett Izrael Állam Nagykövetsége, a Design Terminál és Tel-Aviv város önkormányzata is. A szervezők olyan technológiai cégek jelentkezését várták, melyek a web, a mobil és a biztonságtechnika területén működő korai fázisú vállalkozások.
A háromtagú szakmai zsűri öt vállalkozást (Localization Guru, EDMdesigner, VirtDB, SpringTab, BeeRides) juttatott a döntőbe, ahol az elhangzott prezentációk alapján az EDMdesigner csapata bizonyult a legjobbnak. Nyereményük egy ötnapos tanulmányút Tel-Avivba, ahol megismerhetik a helyi vállalkozói ökoszisztémát, és részt vehetnek a DLD nevű, kifejezetten innovációra fókuszáló fesztiválon is.
„Az EDMdesigner.com életében eljött az idő egy következő körös tőkebevonásra, hiszen mára fizető ügyfelekkel rendelkeznek Ausztráliától az USA-ig. Azt gondoljuk, hogy a Start Tel-Aviv program kiváló lehetőség számunkra esetleges izraeli befektetők megismerésére, akik tőkével és szakmai támogatással szolgálhatnak számunkra, hogy gyorsan és hatékonyan tudjunk terjeszkedni a nemzetközi piacon” – mondta Pokornyik Roland, az EDMdesigner.com alapítója.
A tavalyi évben a mobilalkalmazások tesztelésére specializálódott TestJockey mutatkozhatott be ugyanezen a fesztiválon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!