Hajba tűzött művirágok, lemosható csillámtetoválás és a környezetvédelem vitte a prímet az idei VOLT-on. Pénteken a bolygó védelmének nevében több ezer színes lufit engedtek a magasba, igaz, az nem derült ki, hogy a sok levegőben szálló, vidám műanyag hogyan óvja majd meg a Földet.
A fesztivál harmadik napja többeknek hozott szomorúságot, míg mások jó üzletet csináltak. A két pénteki fő fellépő, a Motörhead és David Guetta olyan tömegeket vonzott, hogy már csütörtökön elfogyott az összes napijegy. Ez leginkább a jegyüzéreknek jött kapóra: péntek délután már 25-30 ezer forintokért árulták a közösségi oldalon az egyébként 10-13 ezres karszalagokat. Ment a biznisz, a licitálás, ám akadt, akinek így is megérte.
A VOLT Fesztivál idén a műfaji sokszínűség mellett tette le a voksát. Ennek jegyében telt a péntek is, a kontraszt hatalmas, a váltás pedig izgalmas volt: kora este a Motörheaden pogózó, hajrázós ősrockerek tombolhattak, éjjel pedig jött a sztár DJ, akiért fiatalok milliói rajonganak. David Guetta látványos show-t produkált, a lézerek, felcsapó lángoszlopok, konfettik szinte megőrjítették a tömeget. Bár a „zenéje” nem nyerhette el mindenki tetszését, a tömeg mégis egy emberként ugrált és csápolt, szóval el kell ismerni, irigylésre méltó a marketingje.
A rendezvény történetében harmadszor rakták ki a megtelt táblát, pénteken voltak a legtöbben, akkor 35 ezres tömeg élvezte a zenét. (A tavalyi 120 ezres látogatórekord is megdőlt, idén 123 ezren fesztiváloztak a VOLT-on.) A Motörhead és Guetta között lépett színpadra az est sokak számára legnagyobb dobása, az osztrák Parov Stelar Band, akik az okosan felépített electro swinggel elképesztő bulit csináltak. Az énekesnő ellenállhatatlan energiával és könnyedséggel uralta a színpadot, miközben csak úgy szikrázott a levegő az új köntösbe öltöztetett, lendületes dallamoktól.
A magyar előadók közül a két nagyszínpadon a Mary Popkids és a Supernem nyitotta a napot, majd a Halott pénz érkezett, és – nem meglepő módon – jól hozta a formáját: a késő délutáni forróságban is megmozgatta a közönséget. Akik ezt követően a Lemmy Kilmister vezette Motörhead zúzása helyett nyugalmasabb időtöltésre vágytak, azokat Palya Bea etnokoncertje és néhány pohár jóféle nedű várta a rendezvény borfesztivál színpadán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!