1,5 milliárdos új múzeumközpont Pécsett

A hat éve zárva tartó régészeti múzeum felújításával alakítanák ki az új kiállítóhelyet – adta hírül a PécsMa.

Grund
2015. 08. 10. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pécsi internetes újság beszámolója szerint a Széchenyi téren, a dzsámi mögött álló, egykor a régészeti tárlatnak helyet adó ingatlan teljes átépítésével zajlik majd a 1,5 milliárd forint összértékű, teljes egészében uniós finanszírozással megvalósuló munka.

Mint azt Őri László alpolgármester a lapnak elmondta, a fejlesztést az öt éve bezárt régészeti múzeum rekonstrukciójával hajtják végre, így az épületben integrált régészeti-néprajzi-várostörténeti kiállítást valósítanak meg. Hozzátette: nagyságrendileg 1600 négyzetméteren lesz kiállítótér, megújul a teljes épület, és látványos megoldásokkal beépítik az udvarát is. A létesítmény pinceszintjén lesz a régészeti ásatási bemutató, a földszinten, illetve az emeleten pedig várostörténeti, néprajzi kiállítóhelyek és a múzeumi funkciónak megfelelő terek, kutatószobák létesülnek.

Merza Péter, a beruházást koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott a portálnak, hogy a fejlesztéssel növelhető a belváros turisztikai vonzereje, az igen gazdag múzeumi gyűjteményt sokkal nagyobb közönség számára mutathatják be, ezzel együtt racionalizálhatják a múzeum működését.

Pécs a muzeális intézmények szakmai támogatását célzó Kubinyi-programban nemrég nyert 23 milliós támogatást; ebből a Baranya római kori leleteiből rendezett régészeti kiállítását bővítheti ki Káptalan utca 4. szám alatti Martyn Ferenc Múzeumban. A tárlat tavasszal nyitott meg, és éppen azért volt nagy jelentősége, mert a pécsi régészeti múzeumi épület elhalasztott rekonstrukciója miatt hat éve nem volt lehetőség a Janus Pannonius Múzeum országos jelentőségű leletegyüttesének bemutatására. A 2016 áprilisában teljessé váló ókori kiállítás száz négyzetméterrel bővül.

A Janus Pannonius Múzeum legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor nyár elején Budapestre kerültek innen Csontváry Kosztka Tivadar ott őrzött festményei. A budai Várban februárig tekinthető meg a kiállítás – több mint fél évszázad után ez az első budapesti Csontváry-tárlat. Pécs ragaszkodik a képek visszatéréséhez – melyek legtöbbje a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona, letétben vannak a baranyai megyeszékhelyen, a szerződést idén újabb tíz évvel meghosszabbították. A kiállítás előtt Pécs polgármestere, Páva Zsolt is jelezte: nem tart elképzelhetőnek más lehetőséget, mint hogy a kiállítás bezárása után a képek visszakerülnek Pécsre. A budapesti kiállítás előtt pécsi civilek tiltakoztak, mert szerintük a kormányzat célja végleg Budapesten tartani Csontváry képeit. A kormányzat eddig mindig úgy foglalt állást, hogy nem kívánja a maximálisan meghatározott hét hónapnál tovább Budapesten tartani az alkotásokat.

A pécsi Janus Pannonius Múzeumnak még mindig nincs kinevezett igazgatója, miután kétszer is sikertelenül írtak ki pályázatot az intézmény vezetésére. Két éve azért üresedett meg az igazgatói szék, mert Fabényi Júliát a Ludwig Múzeum vezetésére kérte fel az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán. A pécsi múzeumot megbízott igazgatóként Walterné Müller Judit irányítja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.