Könnyeden elegáns és messzemenőkig kreatív – így lehetne jellemezni a spanyol konyhát, de a spanyol formatervezők is ezt az utat követik. Az Acción Cultural Espanola által rendezett tárlat, amely az elmúlt két évben bejárta a világot, három egységre bontva mutatja be a spanyol konyha, az asztal és a tálalás, valamint az ételdizájn világát.
A Juli Capella kurátor által összeállított gazdag tárgyanyag több szempontot követ. Helyet kaptak a már-már ikonikussá lett konyhai eszközök, egy korszak tanúi, mint José Alix Martínez 1919-es kuktája, Gabriel Lluelles Miniprimer kézi habverője, amelyből több milliót adtak el világszerte, vagy Lluelles Dieter Ramsszal közösen tervezett minimalista citromfacsarója és André Ricard 1964-es jégkockacsipeszei. De még az is kiderül, hogy a Chupa Chups nyalóka logóját egykor Salvador Dalí tervezte.
A tradicionális konyhaeszközökre született rexflexiók, újraértelmezések is figyelemre méltók: a spanyol borostömlők nyomán született meg a H2O névre keresztelt bicikliseknek készült italtartó, amelynek külsejét természetes festékanyaggal kezelt kecskebőr fedi, belseje pedig latexből van. A hagyományos csőrös korsó formáját a tejesdobozzal ötvözte. José Andrés pedig a spanyolok által közkedvelt asztalifocit ebédlőasztallá változtatta.
A tárgyak között van, amelyik nem mellőzi a humort sem: akad a látnivalók közt mosogatószivacs alakú kenyér, szilárd halmazállapotú kávé, nyalókának álcázott zöldségcukrok, vajból készült gyertya, amely önmagától olvad meg, vagy épp kenyértésztából készült bútor.
Némelyik erős társadalomkritikát is hordoz. A Marre Moerel Design Studio által tervezett nyers szépségű konyhai eszközök disznólábat, tehénszívet, juhagyat vagy épp bikaherét formáznak, szembesítve az emberekben rejlő brutalitással, állati ösztönökkel. Nagyon is szerethető Curro Claret madáretetőként is funkcionáló vágódeszkája vagy a Reykjavik pékség kenyérmaradékból készült madárfészke.
A legnevesebb spanyol éttermek, mint az El Bulli, az El Celler de Can Roca vagy a Mugaritz által kifejlesztett étkészletek közül kiemelkedik a tenger hullámait követő Drap kínálótál és a kenyérszeleteket formázó alumíniumkészlet – utóbbi olyan ételek felszolgálásra szolgál, amelyeket hagyományosan paradicsomos pirítóson szoktak enni. Az idei designhét díszvendége Spanyolország lesz, a Tapas kiállítás stílusos felvezetése az őszi rendezvénysorozatnak.
(Tapas – Spanish design for food. Iparművészeti Múzeum. Látogatható október 4-ig.)

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!