75 éves korában elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – közölte Budakalász közösségi oldala. A településen élt művészt 2011-ben díszpolgári címmel tüntette a ki a városvezetés.
Sinkó László 1940. március 18-án született Budapesten, Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész öccseként. 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1962–1966 között a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1966-1982 között a Nemzeti Színház tagja volt.
1982-től a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé. A társulattal bejárták a világot, felléptek Bécsben, Londonban, Párizsban, Moszkvában, Barcelonában, Bogotában és Caracasban is. A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, s ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe. Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán.
1998 és 2003 között szabadúszó volt; 2003 óta a Nemzeti Színház volt a tagja. Sinkó Lászlót az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.
Bár ízig-vérig színpadi színész, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal. Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi.
Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban. Szinkronizálni is gyakran hívják: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!