Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény munkacímen készülő filmjének főbb szerepeiben Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska lesz látható.
A Filmteam gyártásában készülő mozgókép a megszálló orosz katonák által nemzett gyermekek történetét boncolgatja. A Bécsben élő Olga rájön, hogy titkok lappanganak családja múltjában. Anyja, a Magyarországra visszatért Mária viszont mindent arra tett fel, hogy soha ne derüljön ki a múlt. Amikor Mária kómába esik és kórházba kerül, Olga talál egy titokzatos fényképet és nyomozni kezd.
A forgatás október közepén kezdődik, az operatőr ifjabb Piotr Sobocinski, a díszlettervező Lódi Csaba, a producer Major István, a társproducer Gül Togay. A forgatókönyvet Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán írta.
Gárdos Éva a filmalap csaknem 60,5 millió forintos támogatásával készíti elő a Budapest noir című könyv filmre vitelét. A forgatókönyvet Szekér András írta Kondor Vilmos krimijéből, amelynek hőse Gordon Zsigmond, aki bűnügyi újságíróból válik vérbeli nyomozóvá a legfelső politikai körökbe vezető gyilkossági ügy felderítése során.
Az 1936-os Budapesten játszódó bűnügyi történet feldolgozásának előkészületei, a helyszínkeresés, a szereplőválogatás és a próbafelvételek hamarosan megkezdődnek. A Budapest noir című film gyártását a Pioneer Pictures készíti elő, vezető producere Kemény Ildikó.
A filmalap 2011-ben megkezdett tevékenysége óta 56 egész estés mozifilm gyártását támogatta, melyek közül 24 már látható volt a mozikban és nemzetközi filmfesztiválokon. Jelenleg 5 magyar filmet forgatnak a filmalap támogatásával: Herendi Gábor Kincsem, M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok, Kostyál Márk Kojot, Gigor Attila Kút és Török Ferenc 1945 címmel készíti új mozifilmjét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!