1980-ban a Glory Road már bekerült az első öt közé. Az önbizalmában megerősödött Gillan a következő két évben sorra gyártotta a Top 40-ben szereplő kislemezeket és a Top 20-as albumokat.
Az együttes 1982-ben feloszlott, Gillan orvosi utasításra letöltött pihenője után, 1983 februárban csatlakozott a Black Sabbath zenekarhoz, Ronnie James Dio utódaként. 1984-ben még együtt turnézott a csapattal, amely koncerteken ráadásként a Smoke On The Watert játszotta, majd váratlanul a klasszikus felállásában újra kezdő Deep Purple tagja lett.
Bár a Perfect Strangers és a House of Blue Light című album kelendőnek bizonyult, maga Gillan elégedetlen maradt, szavai szerint úgy érezte, valami hiányzik az együttesből. Nekilátott hát egy szólóalbumnak, What I Did on My Vacation címmel, 1988-ban Roger Gloverrel közös korongja, az Accidentally on Purpose látott napvilágot.
1989-ben újra búcsút intett a Deep Purple-nek, és részt vett a számos legendás brit muzsikust felsorakoztató Rock Aid Armenia elnevezésű jótékonysági akcióban, amely az 1988-as örmény földrengés áldozatain igyekezett segíteni.
A projekt legemlékezetesebb felvétele a klasszikus Deep Purple-dal, a Smoke on the Water új verziója volt, amelyben Gillan mellett olyan zenészóriások szerepeltek, mint Tony Iommi, Ritchie Blackmore, Bruce Dickinson, Roger Taylor, Keith Emerson, John Paul Jones, Paul Rodgers és Jon Lord.
Gillan 2012-ben Tony Iommi és még számos pályatársa társaságában készített újabb lemezt (WhoCares), amelynek bevételeit egy, az 1988-as örményországi földrengésben romba dőlt zeneiskola újjáépítésére ajánlották fel.
A következő évtizedekben hol a „mély bíborral” tartott, hol elvált tőlük, s bár folyamatosan koncertezett a csapattal, saját szólólemezek kiadására is maradt ideje. 2006-ban addigi pályafutását multimédiás CD-lemezzel összegezte, 2009-ben új stúdióalbummal rukkolt elő One Eye to Morocco címmel. A Deep Purple legutóbbi albuma 2013-ban Ian Gillan közreműködésével jelent meg Now What?! címmel.
