Hoppál Péter, aki a rendezvény egyik fővédnöke is, elmondta: a konferencia célja az elszakadt nemzetrészek anyanyelvének és nemzeti kultúrájának megmentése, a konkrét segítségnyújtás a szülőföldön maradáshoz, a helyi gazdasági élet kibontakoztatásához, valamint a kisebbségi létben élők boldogulásához. Hozzátette: Jászberény a Csángó Fesztivál idején a magyar kultúra fővárosává válik. Kiemelte, hogy az anyaország köszönettel tartozik a moldvai csángóknak, hogy megőrizték kultúrájukat, és rajtuk keresztül megélhetik valódi gyökereiket. A csángó örökségnek, a népdalnak, a táncházmozgalomnak nagy szerepe van a szétszóródott diaszpóramagyarság egésze identitásának megőrzésében is – jelentette ki.
Az államtitkár beszédében kitért arra, hogy ma már a kulturális ágazat – a kulturális iparon és a fesztiválokon keresztül – gazdaságélénkítő tényező, hiszen utóbbiakon egyre több érdeklődő vesz részt külföldről is. A Határtalanul! elnevezésű, határon túli tanulmányi kirándulásokat támogató programról szólva úgy fogalmazott, hogy hozzájárul az alaptörvényben megfogalmazott célhoz, vagyis ahhoz, hogy az anyaországban felnövekvő nemzedék, illetve a magyar állam felelősséget viseljen a határon túl élő magyarság sorsáért.
Mihályi Gábor, a társszervező Csángó Fesztivál Alapítvány elnöke, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a konferencián kiemelte, hogy a tradicionális kultúra jászsági újraélesztésében a Jászság Népi Együttes megalapítása, tevékenysége meghatározó volt, példájukat követve gombamód szaporodtak az együttesek, csoportok szerte a Jászságban.
Szász Jenő, a társszervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a rendezvény másik fővédnöke beszédében rámutatott, hogy az elmúlt öt esztendő a határokon átívelő nemzetegyesítés szempontjából kegyelmi időszaknak számít, hiszen megszülettek a nemzet újraegyesítésének lelki és közjogi alapjait megteremtő törvények. Hozzátette ugyanakkor, hogy szükség van a nemzetegyesítés jogi akadálymentesítésének további lépéseire is. A 12,5 milliós magyarság a Kárpát-medence legnagyobb nemzeti közössége, „a mi hazánk, a jövőnk a Kárpát-medencében képzelhető el” – hangsúlyozta Szász Jenő. A fővédnök szerint új definíciót és tartalmat kell adni a haza fogalmának, hiszen a Kárpát-medence egyetlen kulturális, oktatási, társadalmi, gazdasági, valamint politikai tér. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy szorgalmazza a fiatalokat a Kárpát-medencébe visszacsábító Diaszpóra és szórvány ösztöndíjprogram kiterjesztését.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!