Az Artnet szakemberei számára a Kálmán Makláry Fine Arts nemzetközi összefüggésekben szemlélhető teljesítményt nyújtott az elmúlt években. Milyen szempontból fontos az elismerés?
– Naponta kapunk e-maileket a világ minden részéből valamiféle együttműködéssel kapcsolatosan, vagy meghívásokat különböző vásárokra, ez most nyilván növekedni fog, az erkölcsi siker mellett van egy ilyen vetülete is az elismerésnek. Az Artnet szakemberei széles spektrumú, nemzetközi rálátással rendelkeznek, alaposan tájékozódnak, de a döntés konkrét szempontjait nem ismerem. Nyilván közrejátszott galériánk nemzetközi jelenléte, az általunk képviselt művészek elismerése, a hozzájárulásunkkal létrejött múzeumi kiállítások száma, kiadványaink színvonala. Ami a kiállításokat, nemzetközi vásárokon való részvételt illeti, most ősszel eléggé felgyorsultak az események: szeptemberben visszatér a galéria Londonba, a Saatchi Gallery szervezte művészeti vásárra, amelyre mintegy negyven galériát hívnak meg; októberben a barcelonai Swabon leszünk, majd Párizsba megyünk a FIAC-kal egy időben rendezett Art Elysées-re, karácsony előtt Bécsben, a Hofburgban együtt mutatunk be antik és klasszikus modern művészetet. Eközben a budapesti galériában két-három új, koreai művész bemutatkozását szervezzük meg, és dolgozunk a Reigl Judit életművét bemutató második köteten is, amelyet szeretnénk karácsonyra megjelentetni.
– Jobban „képben van” a nemzetközi művészeti szcéna eseményeivel kapcsolatban, mint a műkereskedelem hazai történéseit illetően?
– Nem nagyon van rálátásom a hazai galériás életre. Folyamatosan dolgozom együtt néhány magyar művésszel és galeristával, de a legtöbb tevékenységét nem ismerem igazán. Annyit azonban látok, hogy nem nagyon lendült fel a magyar műtárgypiac a válság után. A Falk Miksa utcai galériában kevés potenciális magyar vevő fordul meg, miközben számos megkeresést kapunk külföldről, hogy látták nálunk ezt vagy azt a művészt néhány héttel, hónappal ezelőtt valamelyik vásáron, és szeretnének üzletet kötni velünk. Egyik kortárs magyar művészünk Havadtőy Sámuel, őt külföldön is jól ismerik. Tőle például tavaly két művet vett meg Kína legnagyobb magánmúzeuma, de számos magánygyűjtő is keresi. Sok ázsiai gyűjtő, múzeum keres meg bennünket, ott egyébként Sándorfi István is nagyon népszerű, de kevés fontos mű mozog tőle, amely ne került volna gyűjteménybe. Koreából is sokan jelentkeznek. Vicces, hogy innen, Magyarországról adjuk el a koreai kortárs művészek műveit Koreába, de így igaz; globalizálódik a világ. Az számít inkább, hogy megbízhatóak vagyunk, és kitűnőek a referenciáink.