Sikeresen zárult a salföldi művészeti aukció

45 műtárgy kelt a 65-ből, Salföld ezzel ismét közelebb került a faluház felújítási munkálatainak megkezdéséhez.

Son
2015. 08. 15. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Káli-medencébe és annak környékére költözött vagy az ott rendszeresen nyaraló művészek ajánlották fel alkotásaikat az árverésre, amelynek a Török László fotográfus és felesége, Török Éva vezette Pajta Galéria adott otthont augusztus első hétvégéjén. A licitálásból befolyó hasznot pedig a faluház támogatására fordítják – a kikiáltó lapunk egyik főmunkatársa, Hegyi Zoltán volt, aki maga is káli lakos.

Az első ízben megrendezett aukció sikeresen zárult. Az árverésre bocsátott 65 műtárgyból – köztük szobrok, fotográfiák, festmények, kisplasztikák, könyvek – 45 elkelt. A művészek felajánlásai mellett Sándor György humoralista szintén hozzájárult a salföldi faluház felújításához. Kalapács alá kerültek többek között a Kossuth-díjas Somogyi Győző festőművész, a World Press Photo díjas Török László fotográfus, Raffay Dávid szobrászművész, Kovács István író, műfordító, a Sinar-díjas Mészáros László fotográfus és Charles Whitehouse nyomdász alkotásai.

A galéria jövőre ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.