Szigorítani kell Cumberbatch Hamletje miatt

A brit színházi világban szokatlanul szigorú jegykezelési intézkedéseket hozott Cumberbatch Hamlet-premierje.

Grund
2015. 08. 05. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nézőket felszólították, hogy a jegyátvételhez legyen náluk a személyigazolványuk, a bankkártya, amellyel a jegyet vették, valamint a tranzakcióról szóló visszaigazolás is. A színház közölte azt is, hogy ezeket az előadás végéig bármikor elkérhetik tőlük.

Az előadást tavaly nyáron jelentették be, és az elmúlt egy évben ez lett a brit sajtó szerint az egyik legtöbbször tárgyalt produkció. Mindezt úgy, hogy Londonban 17 év után hamarosan újra színpadra áll Nicole Kidman is, aki annak idején hatalmas sikert aratott a West Enden a Kék szoba című darabban.

A Hamletre a jegyeket már 2014 augusztusában elkezdték árusítani. A színház pártolói – a 105 fontos tagsági díj megfizetése után – elővételben válthattak belépőt. A 65 fontért árult jegyekből aztán percek alatt százezer kelt el, minden idők legsikeresebb produkciójává téve a darabot. Az interneten a bemutató előtt 1500 fontért árultak jegyet másodkézből. A Barbican minden előadásra félretesz 30 olcsó jegyet, amelyekhez 10 fontért lehet hozzájutni. A szerdai első előadás előtt 20 órát álltak sorban Cumberbatch rajongói.

Külföldön is nagy az érdeklődés, van olyan, aki kifejezetten a színész kedvéért utazik Londonba az Egyesült Államokból. A Wisconsin államban, bármelyik nagyvárostól legalább kétórányi autóútra élő Teri Peterson a The Guardian című brit lapnak elmondta, ez lesz az első alkalom, hogy külföldre utazik. „Fantasztikus színésznek tartom őt, és úgy éreztem, nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy Shakespeare-darabban láthatom” – fogalmazott a színházrajongó recepciós.

Kanadából, a Fülöp-szigetekről és Japánból is útra kelnek rajongók, van olyan, aki kétszer is megnézi az előadást.

A The Daily Telegraph a közelmúlt nagy Hamletjeit rangsorba szedve Simon Russell Beale 2000-es, Jonathan Pryce 1980-as, Mark Rylance 1988-as, Rory Kinnear 2010-es és Kenneth Branagh 1988-as alakítását emelte ki.

A Hamletet Lyndsey Turner rendezésében október 31-ig játssza a Barbican.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.