Az I. Magyar Klipszemle szeptemberi időpontját több mint egy hónappal ezelőtt tűzték ki, ám igen keveset lehetett róla tudni, a honlapon eleinte csupán a nevezés részletei szerepeltek, majd fokozatosan körvonalazódott a cél és a tematika, de részletes leírásba később sem bocsátkoztak.Célunk egy olyan itthon egyedülálló, független rendezvény létrehozása, ami ezen alkotások művészi értékét kiemelve, nagy vásznon prezentálja a média, a szakma és a közönség számára. A szemlének másodlagos célja, hogy edukáljon és koncentráltan információkat továbbítson a szakmának, a zenészeknek, zenei menedzsereknek és kiadóknak egyaránt.Hazánkban jó pár filmes esemény és díjátadó van, illetve volt, az egyik leghíresebb a szomorúan kimúlt Magyar Filmszemle, melynek híján – kis túlzással – a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának elismerése jelenti az egyetlen filmes díjat a magyar mozgóképszakma számára. Persze ott van még az erdélyi Filmgalopp, a szombathelyi Savaria Filmszemle, a miskolci Jameson CineFest vagy a BuSho, és általában ősszel támad fel hamvaiból újra számtalan filmnap, filmklub, vetítés, és csak hogy párat említsünk a következő hetek kultúrsokkjából: szeptember végén rendezik meg Szemrevalót, a Budapest Design Film Festivalt, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, október elején Mozinet filmnapokat vagy az Országos Független Film Fesztivált, novemberben a Zsidó Fimfesztivált, az Aranyszem Operatőr Fesztivál.Nem mondhatni tehát, hogy ne akadna széles választék a filmes események tekintetében, azonban valami mégis hiányzott – így kijár az elismerés, hogy a szervezők rádöbbentek ezen hiányosságra, létrehozták és befoltozták a lyukat, ami oly sokáig tátongó űrként, amolyan „minden belefér” térként funkcionált valahol a rövidfilm és a zene keresztmetszetében, magába olvasztva igényes és igénytelen alkotásokat.A tíz nap alatt beküldött mintegy 900 klip tucatnyi szűrőn esett át, mint például a kategorizálás és a kétfordulós zsűrizés – a folyamat legszebb vonása mégis az, hogy mind a szervezők, mind a zsűri igen nagy hangsúlyt fektetett a személyességre és a személyes jelenlétre, ebben mutatkozott meg az esemény igazi plusza, minden apró-cseprő hibájával együtt.Mindez abból következett, hogy alulról jövő kezdeményezés révén négyen – Csete Gábor (Manek), Vida Vera, Szabó Miklós Márton (Miki357) és Vermes Orsi – szervezték meg, zsűrinek pedig meghívták Vágvölgyi B. András rendezőt, Dobos Tamás operatőrt, Izilt, a Petőfi rádió zenei szerkesztőjét, Libor Anitát, az Index.hu kultúrarovatának vezetőjét és Ács Danit, a 444.hu újságíróját.Amikor péntek délután még alig lézengtek a Toldi előterében, és a Nagyterem bármely bársonyszékbe belesüppedhetett a néző, ez némiképp azt a – mint később kiderült – téves érzetet kelthette, hogy nem sok babér terem majd ennek az újabb filmes eseménynek. Azonban az idő múlásával a szabad ülőhelyek száma megfogyatkozott, és mire elütötte az óra a fél kilencet, az utolsó blokk vetítésén a terem megtelt, egy-egy klip előtti és utáni nevetés, bosszankodás vagy döbbent csend többet árult el a közönség véleményéről, mintha nyílt szavazást tartottak volna. Mindegyikre volt példa, olykor egyöntetűen, olykor egymás reakcióit kifigurázva, ami némileg paradox módon mégis meghitté tette a vetítést.Az utolsó blokk után kitóduló tömegben nem egy fiatal feltörekvő tehetséget lehetett látni, ott volt a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Jakab Julija, a Sorstalanság Nagy Marcellja, a Színház és Filmművészeti Egyetem háromnegyede, ismert és kevésbé ismert zenekarok tagjai, kultúrrovatok újságírói, zenei bloggerek cigiztek együtt a díjátadóra várva, majd háromnegyed tizenegykor az utolsó slukk és sörkorty után a tömeg behömpölygött a nagyterembe, hogy megünnepelje a mezőny legjobbjait.A közönségnek vetített blokkokban tíz kategória (legjobb trash, operatőr, zene, styling, látvány, vágás, animáció, koncepció, nobudget, rendezés) volt, de a díjátadón tizenháromban díjazták az alkotásokat, kiegészítve a legjobb klip, a legjobb 2010 előtti és a zsűri különdíjával.Legjobb klip:Legjobb rendezés:Legjobb operatőr:Legjobb vágás:Legjobb látvány:Legjobb koncepció:Legjobb animáció:Legjobb trash:Legjobb zene:Legjobb styling/jelmez:Legjobb nobudget:Legjobb 2010 előtti:Zsűri különdíja:Zeneileg igazán vegyes mezőny jött össze elsőre, hiszen a Wellhello mellett ott van a Volkova Sisters, Majkáék mellett a Middlemist Red. Ács Dani az egyik szünetben azonban elmondta: a mennyiségi és minőségi kritériumok sokszínűsége miatt egyrészt lelkiismeretesen álltak a feladathoz, másrészt szükség volt azon nyitottságra, mely szerint nemcsak egyéni preferenciáik, hanem – szavai szerint – a társadalmi elfogadottság is hozzájárult a végső döntés meghozatalához.Az első szemle az elmúlt öt év klipjeire koncentrált, és a honlap tanúsága szerint komolyan tervezik a folytatást: mint írják, az ezután következők az aktuális év termését versenyeztetik majd.
Ahol megfér egymás mellett Majka és Berger Dalma
Erős mezőny, erős anyagok, komoly háttérmunka – lezajlott az I. Magyar Klipszemle.
2015. 09. 21. 16:10
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!