– Bardot két évvel később, 1973-ban visszavonult a filmszakmától, még 40 éves kora előtt. Ön sosem gondolt hasonlóra?
– Bardot nagyon fiatalon abbahagyta a színészkedést. Akkora felhajtás volt körülötte, hogy mindenáron szabadulni akart tőle. Megesett például, hogy az erkélyéről átmászott a sajátomra, hogy legalább egy kis időre megszabaduljon a reflektorfénytől. De én sosem gondoltam a visszavonulásra. A színészetben az a szép, hogy egy csomó életet élhet az ember. Ezt nagyon élvezem. És sosem féltem az öregedéstől, nem gondoltam plasztikai műtétekre, nem tettem semmit az arcommal. El kell fogadnunk a kort. Most 77 éves vagyok, és ez így van rendjén. Ezért az sem zavar, hogy régen valakinek az unokája voltam egy filmben, most pedig leginkább nagymama vagyok. Ennyi év után is ugyanolyan energikus vagyok, évente több filmben szerepelek, mindenfele, Európában, Amerikában – az egyik utolsó filmem például Rudolph Valentinóról, a latin szeretőről szól.
– A Volt egyszer egy vadnyugat után fényes hollywoodi karrierre is lehetősége lett volna. A hetvenes években mégis hátat fordított Hollywoodnak és inkább európai filmekben szerepelt.
– A hetvenes évekig sok hollywoodi filmben játszottam, de aztán azt akarták, hogy költözzek Amerikába. Például a Universal stúdió le akart szerződtetni. De nemet mondtam, mert európai vagyok. Azóta is játszok amerikai filmekben, de megmaradt az európai identitásom.
– Ön elsősorban filmszínészként dolgozik. Nem vonzza a színház?
– Dolgoztam színházban is, például Tennessee Williams-darabokban. De mindig féltem a színpadon, két órával az előadáskezdés előtt már megérkeztem a színházba, és mindig halálosan rémült voltam. Ezért elsősorban a moziszerepekben találtam meg magamat.
