Herczku, Parov meg a banda

Kirobbanó sikert hozott Herczku Ágnes legújabb albumának vasárnap esti bemutatója a Zeneakadémián.

Aki ismeri a csodálatos hangú Herczku Ágnes és a népzene talán legtehetségesebb hazai muzsikusa, a bolgár–magyar szülőktől származó Nikola Parov korábbi közös produkcióit, az nem csalódik a lemezben és nem csalódhatott a koncertben sem. Parov a Bandázom zeneszerzője, hangszerelője és producere, mindhárom területen óriási tapasztalata van. Nemcsak azért, mert zsigereiben hordozza és pontosan ismeri mind a Kárpát-medencei, mind a balkáni népek gazdag zenei világát, hanem azért is, mert Írország legnagyobb és legsikeresebb zenés-táncos show-jában, a Riverdance zenekarában is évekig játszott, ahol belülről ismerhette meg a profi színpadi produkciók sikerességét.

A vasárnap esti koncert sem nélkülözte a show-elemeket. A produkció dalainak gondos összeválogatása, Herczku Ágnes páratlan hangja, valamint a dalokat összekötő szellemes történetei és spontán kiszólásai, Parovnak a különböző térségek hangszerein (hegedű, gitár, buzuki, kaval, duduk, kanun) való virtuóz játéka, a kísérő négy vonósnak – Hegedűs Máté „Kishega" (hegedű), Pálházi Bence „Pálesz" (hegedű); Fekete Márton „Kispuma" (brácsa, kontra), Molnár Péter „Mojmoj" (bőgő) –, illetve a harmonikán, zongorán és ritmushangszereken játszó Födő Sándor „Fodo" alkotta együttes tagjainak hangszeres tudása és összjátéka egyetlen unalmas pillanatot sem engedett meg a közönségnek, amely ezért különösen hálás volt.

Vastapsba torkollt minden egyes dal befejezése, a koncert közepe, majd a vége is. A hallgatóság leginkább azt fájlalta, hogy a zenészeknek szünetet kellett tartaniuk a büfések iránt érzett szociális együttérzésük miatt, illetve hogy a második felvonásnak is véget kellett érnie 40 perc alatt, mert a Zeneakadémia még a kis termében sem engedheti meg feltehetően a jegykezelők túlóráztatását. Egyetlen ráadásra nyílt csak lehetőség, ám a hangulatot figyelve még egy koncertnyi ideig hallgatta volna őket elbűvölve a közönség.

Nikola Parov a lemez borítóján a következő gondolattal avatja be a hallgatókat a műhelymunkába, amely közelebb visz a lemez sikerének megértéséhez:

Örökös dilemma, hogy melyik út hatékonyabb a hagyományos zene továbbéltetéséhez: ha kompromisszumok nélkül tanuljuk meg az elérhető hagyományos zenét és úgy is továbbítjuk, vagy a beavatatlanok számára hozzáférhetőbb környezetbe helyezzük és így csepegtetjük és keltjük fel az érdeklődésüket. Mindkét módszer jó, sőt, kijelenthetjük, hogy egyik a másik nélkül nem sokat ér. Bármelyik útra is keveredjünk, tudnunk kell, hogy az elmélyültség és alapos évtizedes tanulmányozás semmiképp sem kerülhető meg. Ha népzenéről van szó, akkor a hitelesség nemcsak szakmai, de lelkiismereti kérdés is. Az elmúlt pár évszázad történelmi eseményeinek okán a Kárpát-medence és a kelet-európai régió kimeríthetetlen forrásává vált az egymást átfedő, egymásra támaszkodó, illetve egymásból fejlődő dallamoknak, amelyek iránt múlhatatlan a kíváncsiság... Zeneileg szándékosan merítettünk nagyobbat, mint a magyar nyelvterület. Tettük ezt azért, hogy rámutassunk: a zene és a művészet szuverén, nem kér engedélyt, hogy átlépje sem a földrajzi, sem pedig a politikai határokat. Az úgy van és minden más csak elsuhan mellette.