Pörneczi Bálint 2001 és 2005 között dolgozott a Magyar Nemzetnek, majd amellett, hogy az AFP hírügynökség 2006-tól alkalmazta, a Magyar Nemzet Magazin képszerkesztője volt négy évig. Aztán úgy döntött, kiköltözik Franciaországba. A migránsügy kapcsán egy hete oldalunkon is megjelent képeiből egy válogatás Röszkei figurák címmel, amelyeket a fotós röszkei riportútja során készített.
Lapunk Pörneczi életútját firtató kérdéseire a nyomtatott napilapok mulandóságáról azt mondta: „rossz úgy mindennap képeket készíteni, hogy az ember tudja, másnap a szemétben végzi a munkája”. A magyar fotográfus szakmai feltámadásának története akár még a jól bejáratott hollywoodi sémák nyomvonalán is felvázolható: alkalmi munkák közben ráébredt, hogy az egyre több zsebben ott lapuló okostelefonok alkalmasak lehetnek a művészi munkára. Ezzel útjára indult egy olyan portrésorozat, amely később a világ egyik legnépszerűbb képmegosztó oldala, az Instagram szerkesztőinek is szemet szúrt.
Oldala virtuális követőinek száma hihetetlenül gyors növekedést mutatott – jelenleg 154 ezren követik Instagramon –, és a Párizsi Magyar Intézetben Figurák címmel a télen nyílt önálló kiállítása, a portrésorozattal pedig most elnyerte a Zooms 2015 nagydíját is.
Pörneczi Bálintot Párizsban értük utol telefonon, elmondta, hogy Franciaország tíz fotós magazinjának szerkesztői ajánlottak egy-egy fotográfust a díjra, őt magát a legrégebbi ilyen francia lap, a Photo magazin főszerkesztője, Agnes Grégoire jelölte.
Grégoire választása azért volt különösen bátor, mert a Figurák esetében olyan sorozatról van szó, amely nem fényképezőgéppel készült, de számítása bejött, a díj történetében most először esett meg, hogy telefonnal dolgozó fotós nyerte a zsűri nagydíját. A zsűri elnöke egyébként Bruno Barbey, a világhírű Magnum Photos nemzetközi fotóügynökség tagja volt.
Pörneczi a díjjal pénzt nem nyert, de ahogy mesélte, rögtön két, húsz képből álló kiállítást is szerveznek neki: az egyiket Párizsban a Salon de la Photón, a másikat pedig Kiotóban, szintén egy fotó- és fotótechnikai vásáron. Ezeken az eseményeken a világ szinte összes nagy márkája és neve ott lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!