Magyar fotós nyerte el a Zooms 2015 nagydíját

Az iPhone-nal készített fotósorozat, a Figurák hozta meg Pörneczi Bálintnak a dicsőséget.

MNO
2015. 09. 30. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pörneczi Bálint 2001 és 2005 között dolgozott a Magyar Nemzetnek, majd amellett, hogy az AFP hírügynökség 2006-tól alkalmazta, a Magyar Nemzet Magazin képszerkesztője volt négy évig. Aztán úgy döntött, kiköltözik Franciaországba. A migránsügy kapcsán egy hete oldalunkon is megjelent képeiből egy válogatás Röszkei figurák címmel, amelyeket a fotós röszkei riportútja során készített.Lapunk Pörneczi életútját firtató kérdéseire a nyomtatott napilapok mulandóságáról azt mondta: „rossz úgy mindennap képeket készíteni, hogy az ember tudja, másnap a szemétben végzi a munkája”. A magyar fotográfus szakmai feltámadásának története akár még a jól bejáratott hollywoodi sémák nyomvonalán is felvázolható: alkalmi munkák közben ráébredt, hogy az egyre több zsebben ott lapuló okostelefonok alkalmasak lehetnek a művészi munkára. Ezzel útjára indult egy olyan portrésorozat, amely később a világ egyik legnépszerűbb képmegosztó oldala, az Instagram szerkesztőinek is szemet szúrt.Oldala virtuális követőinek száma hihetetlenül gyors növekedést mutatott – jelenleg 154 ezren követik Instagramon –, és a Párizsi Magyar Intézetben Figurák címmel a télen nyílt önálló kiállítása, a portrésorozattal pedig most elnyerte a Zooms 2015 nagydíját is.Pörneczi Bálintot Párizsban értük utol telefonon, elmondta, hogy Franciaország tíz fotós magazinjának szerkesztői ajánlottak egy-egy fotográfust a díjra, őt magát a legrégebbi ilyen francia lap, a Photo magazin főszerkesztője, Agnes Grégoire jelölte.Grégoire választása azért volt különösen bátor, mert a Figurák esetében olyan sorozatról van szó, amely nem fényképezőgéppel készült, de számítása bejött, a díj történetében most először esett meg, hogy telefonnal dolgozó fotós nyerte a zsűri nagydíját. A zsűri elnöke egyébként Bruno Barbey, a világhírű Magnum Photos nemzetközi fotóügynökség tagja volt.Pörneczi a díjjal pénzt nem nyert, de ahogy mesélte, rögtön két, húsz képből álló kiállítást is szerveznek neki: az egyiket Párizsban a Salon de la Photón, a másikat pedig Kiotóban, szintén egy fotó- és fotótechnikai vásáron. Ezeken az eseményeken a világ szinte összes nagy márkája és neve ott lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.