Pákh: Ilyet utoljára A Keresztapában hallottak

Pákh Imre a Golgota kapcsán zsarolásról, fenyegetésről és a lappangó Munkácsy-festményekről.

– Vagyis továbbra is kitart a kilencmillió dolláros vételár mellett, annak ellenére, hogy az MNB hatmilliónál nem fizet többet?

– Az én álláspontom 2013 óta nem változott. Akkor Lázár Jánossal, aki akkor még államtitkárként dolgozott, ebben az árban állapodtunk meg, én pedig ehhez tartom magam. Ezt a megállapodást ugyanis senki sem rúgta fel, vagyis a Golgota vételára továbbra is kilencmillió dollár.

– Időközben egy bulvárlapnak úgy nyilatkozott, hajlandó lenne kétmillióért is odaadni a képet, ha független becsüsök értékelnék föl a festményt.
– A bulvárlapok nem mindig pontosan idézik vissza a szavaimat, de valóban igaz, ha független értékbecslők állapítják meg a kép árát, elfogadom azt, legyen akármennyi is az összeg. Nekem nem elsősorban a meghatározott árral, hanem a módszerrel voltak problémáim. Mindegy, hogy mennyire értékelik, de az nem mindegy, hogy miként zajlik mindez. Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke és az Értéktár program vezetője a tárgyalásunkon elém rakta a kormányrendeletet, amely az Értéktár program műkincsvásárlásait szabályozza. Ez egyértelműen kimondja, kitől és mi módon kell beszerezni az értékbecslést. És a Golgota esetében felkért becsüsök legkevésbé sem feleltek meg a rendelet követelményeinek, hiszen nem voltak függetlenek. Hogyan is lehetne független Virág Judit, aki a hazai műkincspiac egyik legnagyobb szereplője, és üzleti kapcsolatban áll az Értéktár programmal? Vagy hogyan lehetne az Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, ha a főnöke, Baán László rendeli meg tőle az értékbecslést? A kormányrendelet világosan kimondja: a megrendelő és a becsüs közös nem állhat fenn ilyen viszony. Elfogadom, hogy az Értéktár programot ezek a szakértők hivatottak feltölteni műkincsekkel, hiszen ők uralják a hazai piacot, ez rendben van. De ez nem jogosítja fel őket arra, hogy függetlennek mondott értékbecslést adjanak. Az így elkészült dokumentumokat ráadásul el sem juttatták hozzám az illetékesek. Az általam felkért, független becsüsök anyagát mindenki megkapta Baán Lászlótól Lázár Jánosig.

– Ezeknek az értékbecsléseknek a létezését is többször kétségbe vonták az állami szereplők. Hol és kik végezték a Golgota felértékelését?
– 2013-ban, a tárgyalások kezdetén megállapodtunk Lázár Jánossal, hogy független, nemzetközi értékbecslőkre van szükségünk. Ezt követően megkerestem a Christie’s aukciósházat Londonban, ahonnan két szakember ellátogatott Debrecenbe, megvizsgálták a képet, amelynek értékét tízmillió euróra becsülték. Mindeközben a New York-i Sotheby’s alelnöke tett tízmillió dolláros ajánlatot a műalkotásért. Ami összecsengett egy nagy presztízsű, szintén New York-i értékbecslő cég szakembere által készített jelentéssel, amely ugyancsak tízmillió dollárban határozta meg a festmény értékét. Úgy tudom, később a Szépművészeti Múzeum is rendelt ugyanettől a cégtől egy értékbecslést a Golgotára, és nekik is tízmillióra értékelték természetesen. Érdekes módon, ez az irat nem szerepel az ügy aktájában, erről valahogy elfeledkeztek.

– A Lázár Jánossal történt megegyezése is feledésbe merült?
– Gerhardt Ferenc már az első tárgyalásunk alkalmával kijelentette, nagy tisztelője Lázár Jánosnak, de felejtsem el, ami korábban történt. A bank nem az állam, ami eddig volt, részükről nem létezik. Ezt a hozzáállást felettébb különösnek tartottam, de kénytelen voltam elfogadni.

– Az a csomagajánlat sem került szóba újra, mely szerint a Golgota mellé a teljes Munkácsy-gyűjteményét is letétbe helyezné?
– Mivel a szó hamar elszáll ebben az ügyben, az ajánlatomat írásba foglaltam. Ebben az állt, hogy egy kilencmillió dolláros csomag keretében eladom a Golgotát és tizenkét éves letétbe helyezem a tulajdonomban lévő, akkor 52 darabból álló Munkácsy-gyűjteményemet. Ráadásul elővásárlási jogot biztosítok az államnak a gyűjtemény egészére vagy egyes részeire. Erre azt a hivatalos választ kaptam, hogy a bankot csak a Golgota érdekli. Pedig az gondoltam, az Ásító inas talán érdekes lehet, tévedtem. Elhitették velem ugyanakkor, hogy ha segítek elérni, hogy a kanadai Hamilton Galéria alacsonyabb áron adja el a Krisztus Pilátus előtt című festményt, akkor a két képet csomagként kezelve megvásárolják tőlem a Golgotát. Én tartottam magam ehhez a megállapodáshoz, és elvégeztem a feladatomat, hiszen a kanadai galéria eredetileg 8 millió dollárt kért a képért, végül az én közreműködésemmel 5,7 millióért vásárolhatta meg az MNB. Ezután azonban már hallani sem akartak a megegyezésről.

– Egy interjúban korábban úgy fogalmazott, komoly fenyegetéseket is kapott.
– Még mielőtt a jegybankos tárgyalásokra sor került volna, figyelmeztettek, hogy ha nem fogadom el az ajánlatukat, elmarasztalnak az őssejtügyben. De előre szóltak arról is, hogy védetté nyilvánítják a képet, ha nincs megegyezés, sőt még az is előkerült, hogy kitiltanak az országból. Azóta egyébként ismét kaptam egy figyelmeztetést, hogy vastag a dossziém a nemzetbiztonságiaknál. Most már nem csodálkozom annyira, mint mikor az első füles érkezett. Ez egy meglehetősen unortodox üzleti tárgyalási módszer.

– Komoly adok-kapok kezdődött hónapokkal ezelőtt, amely során számos vád érte Önt, többek között a kép eredeti vételárával kapcsolatban is. Az MNB álláspontja szerint Ön egymillió dollárért vette a képet Julian Becktől, azaz Bereczki Csaba Gyulától, aki viszont később hétmilliós árról beszélt. Mi az igazság?

– Bevett szokásom, hogy a megvásárolt képeim áráról nem beszélek. Az, hogy Julian Beck mit nyilatkozott, vagy hogy Gerhardt Ferenc a Falk Miksa utcában mit hallott, menyiért vettem a képet annak idején, az az ő ügyük. A vételár ebben az ügyben amúgy is másodlagos. Persze értem, hogy fontos az MNB számára, hogy nyilvánosságra hozzák az általuk kitalált eredeti vételárat, hiszen így hivatkozhatnak arra, hogy ha én egymillióért vettem, nem reális, hogy most kilencet kérek érte. Egy ekkora értéknövekedést ők nem fogadnak el. Ez is egy vélemény, amit tiszteletben is tartok, de felteszem a kérdést, a Tiziano-kép esetében miért nem volt problémájuk egy majdnem harmincszoros növekedéssel? A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményt Pintér Gyula 140 millió forintért vette egy árverésen, és a jegybank most, tíz évvel később 4,5 milliárdot fizetett érte. Lehet, hogy a Munkácsy-kép nem kell ennyire, de ez az ő dolguk. Én nem fogok kilincselni, hiszen ők kerestek meg engem. Még sosem adtam el képet, ez lett volna az első alkalom.

– Felmerült az is, hogy nem egyedüli tulajdonosa a festménynek, hanem a feleségével közösen birtokolják, így nem is tárgyalhatna arról a saját nevében.
– A gyűjteményem, beleértve a Golgotát is, családi tulajdon. Jogilag én vagyok a tulajdonos, de nem tekintem a képeket a sajátomnak. Ez ugyanolyan, mint amikor Törő István eladta a családi ezüst érmegyűjteményt a jegybanknak. Ő volt az eladó, de a gyűjtemény a családé volt. A Munkácsy-gyűjtemény a Pákh családé.

– Külföldi vevők is megkeresték a Golgota miatt, az MNB-nél azonban kitalációnak tartják az ajánlatokat. Valóban van érdeklődő a festményre a magyar államon kívül?
– A szóban forgó ajánlatot egy létező, élő orosz milliárdos tette. Hívő ember, aki vallásos meggyőződésből templomokat épít és újíttat fel. A Golgotát is egy rekonstruált székesegyházban helyezné el. De nem ez az első ajánlat. Én nyitott kártyákkal játszom, minden vételi szándékról tájékoztattam az államot és a jegybankot. De hangsúlyozom, nem akarom, hogy külföldre vigyék a festményt, itthon akarom tartani, ezért örülnék, ha a magyar állam megvásárolná. Gerhardt Ferenc korábban egy interjúban úgy fogalmazott, azért helyesli a védettséget, nehogy valamilyen jóvátehetetlen dolog történjen. A tulajdoni jogaim gyakorlása lenne az a jóvátehetetlen dolog? Amikor megmutattam neki a Golgotáért kapott külföldi ajánlatomat, azt felelte, ennek a képnek csak Magyarországon van értéke. Mégis szinte azonnal levédették a képet. A másik érdekes mondat Lázár János száját hagyta el, amely szerint a védetté nyilvánítással, ezzel „a barátságos lépéssel” szerettek volna meggyőzni, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal. Az amerikai ügyvédeim azt mondták erre, ilyet utoljára A Keresztapa című filmben hallottak. Biztos, hogy ez egy humoros kiszólás volt a miniszter úr részéről, de ha ez a barátságos lépés, akkor milyen lehet a barátságtalan?

– Mindezek után lát még reményt a megegyezésre?
– Bízom benne, hogy a józan ész kerekedik felül és megegyezzünk. De nem az Értéktár programmal, hanem a kormánnyal. Ha nem sikerül, akkor jogi útra terelem a védettségi ügyet, több pert is kilátásba helyeztem. Az ügyvédeim véleménye szerint ugyanis a védettségi eljárás önmagában szabálysértő és törvényellenes. Hiszen a képet 1991-ben visszaviteli kötelezettséggel hozták be az országba. A magyar és nemzetközi jog pedig nem engedélyezi a védettségi eljárás elindítását ez esetben. Nem vagyok egy nagy pereskedő, és nagyon kellemetlenül érzem magam, hogy ez így alakult. Munkácsyról és az ő különleges képéről van szó, most mégis piaci szintre aljasodtak a tárgyalások.

– Milyen megoldással lenne elégedett?
– Az a célom, hogy a trilógia egyben maradjon. Eredetileg is azért vettem meg a képet, mert az előző tulajdonos el akarta adni azt egy texasi hölgynek. Akkor is az vezérelt, hogy ne essen szét a trilógia, most is az vezérel, de csak egy bizonyos pontig. Jó okom van ugyanis rá, hogy ragaszkodjam a kilencmilliós vételárhoz. Munkácsy Mihály munkásságának jelenleg csak egy részét ismerjük, több száz képe lappang. A Golgotáért kapott pénzből szeretném felkutatni és kiállítani ezeket a lappangó műalkotásokat. Ehhez keresek partnert a magyar államban.