Magyarországon 30-50 ezer gyermek éhezik mindennap, ennek a duplájára tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem mindennap ugyan, de sokszor éheznek, kiváltképp a tanítási szünetekben. A Nemzeti minimum elnevezésű kampány értük jött létre: a szervezők szeretnék, hogy a mindenkori kormány dolgozzon ki olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel minimalizálni lehet az éhező gyerekek számát, és garantálja erre a fedezetet a mindenkori költségvetésben.
Az első lépésekhez Horgas Péter látványtervező remek kezdeményezőnek bizonyult, ugyanis a szombati Nemzeti minimum koncert több mint száz neves fellépője mellett ott lesz a Papp László Budapest Sportarénában minden parlamenti párt egy-egy női képviselője, akik ismertetik közös képviselői indítványukat is.
A Nemzeti minimum civil kezdeményezés – nem pénzt gyűjtenek a gyermekeknek, hanem központi kérdéssé akarják tenni a gyermekéhezést, közvetíteni a szakemberek és a politika között. Ettől függetlenül a koncertnek természetesen vannak költségei, amelyért cserébe jelképes, 1000 forintos belépőt kérnek, de egy 12 órás zenei és összművészeti happeningért ez igazán nem sok.
Ráadásul ott lesz 2000 olyan gyermek is, akikért ez az egész megszületett, és ők természetesen ingyen vehetnek részt a programon.
A fellépők teljes listáját megtalálják itt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!