Év eleje óta csiszolgatták a számokat az új albumukra a dorothys lányok, így egy stúdiózással megfűszerezett feszes fesztiválszezon után szerdán megérkezett a trió második nagylemeze, a Jobb, ha hozzászoksz! A lányok – Dodo (Gere Dorottya – ének, basszus), Brigi (Blahó Brigitta – gitár) és Klo (Kovács Klaudia – dob) – pedig folytatják a megkezdett nyomvonalat: kemény, feszes tempókat tolnak bele az ember arcába, és megmutatják, hogy a csajok is tudnak tökös rockot zúzni.
Ha végighallgatjuk a korongot, akkor elsőre érződik, a mostani anyag jobban egyben van, mint a korábbi lemez számai. Homogénebb az egész, szépen adják egymásnak a kilincset a dalok.
„Voltak azért rázós pillanatok. Mikor még éjfél után Brigivel egy odaillő szófordulaton izzadtunk a stúdióban, mialatt Klo mellettünk épp feldobolta az anyagot”
– engedett be egy pillanatra a kulisszák mögé Dodo.
A lányok ennek ellenére úgy hozták le az idei nyarat, hogy a fesztiválok mellé betűzdelték a felvételeket is. Mint mondták, volt egy határidő, ameddig be akarták s be is kellett fejezni a stúdiózást. Ezért egyébként kevesebb fellépést vállaltak, ám a picit szoros tempó miatt így is egy dallal kevesebb lett végül az anyag. „Azt eltettük, jó lesz a harmadik korongra, nem is játsszuk majd, nehogy addig is ráunjanak” – mesélték nevetve.
Mint mondták, az előző anyagból kipörgették a maximumot, így ideje volt az új lemeznek. Persze ez nem azt jelenti, hogy azok a számok eltűnnek a süllyesztőben, de a repertoár bővülésével lehetőség van 45 percesnél hosszabb fellépésekre. „Hú, most már szerencsére inkább azon kell ölre menő harcot vívnunk, hogy akkor épp melyik dalunk hagyjuk ki egy-egy fellépés alkalmával a listából” – meséltek édes agóniájukról a lányok.
„Mi is szeretnénk majd gyerekeket, úgyhogy nincs is időnk elmerengeni, épp ezért addig szeretnénk pörgetni a dolgokat”
– mondta Klo.
Az ötéves jubileumát jövőre ünneplő Dorothy az évek során egész jól építgette saját kis imázsát, közönségét, közösségét. Nagy turnét nyomtak végig a Roaddal, az idén ősszel pedig a Kowalsky meg a Vega elé szegődtek. „Természetesen más-más a két banda törzsközönsége, de mi nagyon bírjuk. Kowáéknál – mondjuk a zenéjükből adódóan is – nincsenek marcona, szakállas rockarcok” – meséltek friss élményeikről a lányok.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!