A Cure jövőre ismét Budapestre jön

Utoljára 2005-ben járt Magyarországon a legendás együttes, 2016-ban a sportarénában koncerteznek.

MTI
2015. 11. 23. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Cure 2016 őszén tizenhét országban harminc koncertet ad a kontinensen, ez lesz az első turnéjuk nyolc év után – közölte a szervező Live Nation hétfőn. Az őszi európai turnét májusban és júniusban megelőzi egy 19 állomásos észak-amerikai koncertsorozat.

Az 1976-ban alapított zenekart a hetvenes évek végén megjelentetett dalaik alapján a postpunk és az új hullám vonalához sorolták, de a nyolcvanas évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, ami miatt a gothic rock színtérhez kapcsolódtak. A zenekart gyakorlatilag egy személyben jelentő Robert Smith énekes, gitáros, dalszerző a nyolcvanas évek közepén talált rá a jellegzetes cure-os stílusra, amely ezt a világot popzenei elemekkel ötvözi.

A Cure ezzel a poprock szupersztárjává vált, olyan óriási slágerek fűződnek a zenekarhoz, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby. A csapat 13 stúdióalbumot, öt koncertanyagot, tíz EP-t és több mint harminc kislemezt jelentetett meg, ezek több mint 30 millió példányban keltek el. A legsikeresebb lemezek között szerepelt a Pornography (1982), a The Head On The Door (1985), a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me (1987), a Disintegration (1989) és a Wish (1992).

Az elmúlt hét évben főleg Londonban léptek fel, illetve a legnagyobb európai fesztiválokon.

A The Cure Tour 2016 során Robert Smith mellett Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dob), Roger O’Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár) szerepel a zenekarban. A programban a négy évtizedes pályafutás kedvencei, ritkaságai és néhány, még kiadatlan dal egyaránt szerepel.

Az együttes eddig háromszor lépett fel Magyarországon, mindannyiszor óriási sikerrel: 1989-ben a Kisstadionban, 2002-ben a Sziget fesztiválon (esőben) és 2005-ben a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN).

A teljes jövő őszi turnén, így Budapesten is a Twilight Sad lesz a Cure előzenekara.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.