Gálával ünnepelték Törőcsik Mari születésnapját

„Hihetetlen, mikor megérzem, hogy szeretnek”.

MTI
2015. 11. 23. 22:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törőcsik Mari – már a színpadon – felidézte, hogy Pélyen, a szülőfalujában köszöntötték szombaton születésnapja alkalmából. „Hihetetlen, mikor megérzem, hogy szeretnek” – fogalmazott és mindenkinek megköszönte az estét, a fellépést. Mint mondta, az ünnepi gálát Vidnyánszky Attila igazgatónak köszönheti, kiemelte: nagyvonalú gesztus, hogy felkérte az előző igazgatóját, hogy rendezze meg. Arról beszélt, hogy a nemzet színészei közül nem tudott eljönni Máthé Erzsi, Psota Irén, Berek Kati és Király Levente. Mellettük három nevet említett még, akik hiányoztak neki ezen az estén: Tarr Béla, Alföldi Róbert és Esterházy Péter.

„Azt hiszem, nagyon boldog vagyok” – ezekkel a szavakkal zárta a művésznő az estét, amelynek műsorvezetője Kepes András volt. A gálát követően újságíróknak Törőcsik Mari azt mondta: a boldogságot is nehéz elviselni, már a szülőfalujában megrendezett ünnepen – ahol 300-an ünnepelték – is sírt. „Hatvan éve vagyok a pályán, húsz évesen kezdtem” – mondta. Koltai Lajos operatőr, aki végig a színésznő mellett volt, az MTI-nek azt mondta: Törőcsik Mari azzal tüntette ki, hogy felhívta, üljön mellette a gálán. „Nagyon jó volt az örömében osztozni” – mondta. Felidézte: sok évig dolgoztak együtt Törőcsik Marival és férjével Maár Gyulával, aminek csúcspontja a Déryné, hol van? című film volt. Közös filmjeiket sorolva a Prés, a Végül, a Teketória című filmet, a Pilinszky-portrét és a Törőcsik Mariról készült portréfilmet említette. „Iszonyú fontos évek voltak” – mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.