Az idén kilenc helyszínen, köztük három határon túli településen megrendezett eseménysorozaton, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára, az egyes helyszíneken építészeti kiállítással és előadással várják az érdeklődőket, esténként pedig koncertek, hangversenyek szerepelnek a programban.
A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint különböző programoknak ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház- és hangversenyterme, valamint a kolozsvár-törökvágási református templom is.
Az idén negyedik alkalommal megrendezett fesztivál nevét Makovecz Imrének az 1992-es Sevillai Expón felépült héttornyú magyar pavilonja adta – árulta el a rendezvényről Csernyus Lőrinc építész, a fesztivál fő szervezője.
Mint mondta, Makovecz Imre munkáiban egy épületnek az archetípusát, az ősépületet kereste egész életében.
Azt vallotta, hogy az építész feladata összekötni az eget és a földet, tehát egy háznak alul nehéznek kell lenni, felfelé haladva legyen egyre könnyedebb a szerkezete, majd felül nyíljon ki az ég felé – fogalmazott Csernyus Lőrinc, hozzátéve, hogy Makovecz Imre csaknem mindegyik épületére ez jellemző.
Az építész követőiről szólva elmondta, hogy a Makovecz Imre által létrehozott Kós Károly Egyesülés, amely a Kárpát-medencében az organikus építészettel foglalkozó irodákat fogja össze, 40 tagszervezetet számlál. Ez mintegy 250-300 építészt jelent, de szellemi követője több van Makovecz Imrének – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Vándoriskola elnevezéssel posztgraduális képzést is működtetnek immár 25 éve.
A november 20-ig tartó Héttorony Fesztivál csütörtökön a Fonó Budai Zeneházban kezdődik, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázatra érkezett legjobb munkákat, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek.
A fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a Zeneakadémián, ahol az építész kedvenc zeneszerzője, az észt Arvo Part Lamentate című műve hangzik el, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál vezényel, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.
A fesztivál részletes programja a www.hettoronyfesztival.hu oldalon olvasható.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!