Utolsó útjára kísérték Kobzos Kiss Tamást

Számos tisztelője, tanítványa, barátja vett végső búcsút a november 8-án elhunyt zenésztől.

MTI
2015. 11. 27. 18:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem véletlen, hogy a magyar nép ősi dalai ma újra élnek, hódítanak a fiatalok között is, ehhez olyan tanítók, zenészek, énekmondók kellenek, mint amilyen Kobzos Kiss Tamás volt – hangsúlyozta gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán kiemelte: Kobzos Kiss Tamás annak a nagy nemzedéknek a kiemelkedő alakja, amely „megszerettette velünk azt, ami a miénk, ami a mi zenénk, a mi kultúránk”. Ha ő énekelt, testvérré lett magyar, török, székely, román, szláv – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve: Kobzos Kiss Tamás „hűséges volt a magyar múlthoz és megváltójához, ezért tudott jelen idejű ember lenni és jövőt formálni”.

Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke felidézte, hogy az MMA-ban nyolc évet töltött együtt Kobzos Kiss Tamással, barátságuk azonban jóval korábban kezdődött. „Negyven éven keresztül baráti társaságunk tagja volt, aki természetesnek tekintette, hogy összejöveteleinkre elhozza a hangszerét is” – emlékezett.

Nagyon szerény és csendes ember volt, kivéve, amikor föllépett mint közösségi ember, tanító, elsősorban mint életmondó – méltatta barátját Jankovics Marcell.

Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója Kobzos Kiss Tamásra emlékezve kiemelte: vannak olyan emberek, akik élete önmagában is jel, az ő emlékezetüket nemcsak családjuk őrzi, hanem a nemzet is. Kobzos Kiss Tamás élete is ilyen jelkép – mutatott rá, hozzátéve, hogy a zenész életművének summázatát tanítók, közösségek fogják továbbvinni.

Csörsz Rumen István irodalomtörténész a tanítványok nevében finom humorral és tanítási tehetséggel rendelkező, halk szavú, elmélkedő, bölcs emberként emlékezett Kobzos Kiss Tamásra. Útitársául fogadta a fiatalokat, ahogyan őt magát a bécsi Clemencic Consort, amellyel már azelőtt világhírű lett, hogy hazájában elismerték volna – idézte fel Csörsz Rumen István. Mint fogalmazott, Kobzos Kiss Tamás „nem az újjászületett Tinódi volt [ ], hanem egy jelenkori mester, akinek halk szavait valamennyien zsinórmértéknek vehetjük”.

Somogyi Győző festőművész mint a magyar nemzet és a magyar kereszténység egyik megtartó oszlopától és mint szeretett baráttól, tanítómestertől búcsúzott Kobzos Kiss Tamástól. „Példakép és örömforrás volt számunkra [ ], személye és művészete azt sugározta, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – hangsúlyozta Somogyi Győző.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.