A jazzt nem lehet négy betűvel leírni

Fekete-Kovács Kornél, a tízéves Modern Art Orchestra vezetője a big bandről és a zenei nevelésről.

fib
2015. 12. 18. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MAO missziója, hogy a korunk zenéjét eljuttassa a közönséghez, és nem csak az aktuális, hanem a jövő közönségéhez is. A zenekar Hajós Andrással együtt Zenehajó címmel tart foglalkozásokat gyermekeknek. Nem kizárólag a zenét mutatják be nekik, hanem az alkotás örömét – emelte ki Fekete-Kovács. „András egy szövegkezdeménnyel, én pedig egy harmóniavázzal vagy akkordsorral érkezem a foglalkozásokra, amelyekből a gyerekek segítségével születik meg egy nagyzenekarra hangszerelt, szöveges dal.”

A gyerekek az alkotás közben rádöbbennek, hogy a zenében korlátlan lehetőségek rejlenek, hogy bármiről írhatnak dalt – mondta a trombitaművész. „A kreativitásukon keresztül sokkal jobban meg lehet érinteni őket. Ha ők választhatják ki, hogy mondjuk a harsonaszekció játsszon egy szólamot, vagy a szaxofonszekció, akkor máris másképp hallgatják a zenét, másként figyelnek rá. És ez a tudás akkor is előjön majd, amikor otthon teszik fel a lemezeket. Ettől kezdve pedig megállíthatatlan a folyamat.”

A kortárs muzsikák népszerűsítéséhez egyéb praktikákra is szükség van, hiszen a műfajt itthon nem olyan egyszerű eladni. A fellépéseket ezért különleges apropóhoz kötik, így nagyobb sikerrel érhetik el a közönséget, magyarázta Fekete-Kovács. „Az utóbbi időben a magyar repertoárhoz egyre gyakrabban hívunk neves külföldi előadókat, akik már önmagukban is megmozgatják a közönséget.” Az elmúlt tíz évben így a MAO védjegyévé váltak a nagynevű vendégmuzsikusokkal közös koncertek. Számos világsztárral dolgoztak már együtt, többek között David Liebmannel, Chris Potterrel, Adam Nussbaummal, Sherry Williamsszel és Mike Garsonnal.

Tavaly nyáron a Hollywood Music fesztiválra is sikerült megcsípni két világsztárt, a Dr. House-ból ismert angol komikus, Hugh Laurie és az amerikai harcművész-színész, Steven Seagal is Budapestre érkezett zenekarával a MAO meghívására, a közös zenélés ezúttal elmaradt – bár alkalmanként két csodálatos koncertet élvezhetett a közönség. Kevés muzsikus utasít vissza egy olyan lehetőséget, hogy egy huszonegy tagú big banddel léphet föl, már csak zenei kalandvágyból sem, de egy hollywoodi sztárnál természetesen sok más szabály is vonatkozik az ilyen helyzetekre.

Nem úgy Ennio Morricone esetében. A legendás zeneszerzőt utolsó európai turnéjára 2014-ben a MAO kísérhette el. „Hatalmas karizmatikus töltetet adott mindannyiunk számára, hogy vezényelt minket. Ezt az élményt egész életünkben emlegetni fogjuk” – fogalmazott Fekete-Kovács Kornél.

Az együttest az új magyar zeneművek megszületése motiválja. Az elmúlt tíz évben több mint tizenöt órányi új művet írtak a hazai zeneszerzők a MAO-nak. A kortárs magyar zenének van létjogosultsága mindenhol a világon, hangsúlyozta a trombitaművész. A magyar népzene áttételes módon a világ minden koncerttermében ismert. Bartókot mindenhol játszanak, és az ő zenéjén keresztül a magyar népzenei kincs mindazok számára, akik klasszikus zenén nevelkednek, ismerősen cseng – tette hozzá.

„A MAO-ban jazz- és klasszikus zenészek egyaránt játszanak, a két műfaj keveredése pedig különleges elegyet hoz létre. November közepéig a big band szülőhazájában, az Egyesült Államokban turnéztunk, ahol a zenénk igazából megmérettetett. Hiszen Amerikában jazzt játszani, olyan, mint vizet hordani a Dunába. És mégis, a szólistáktól – Chriss Potterrel és David Liebmannel játszottunk együtt –, a közönségtől és a szaksajtótól is azt a visszajelzést kaptuk, hogy amit visszavittünk, az nem ugyanaz a víz. Nagy sikert arattunk a közép-európai big banddel.”

Az együttes december 18-án, péntek este a Zeneakadémia nagytermében nagyszabású koncerttel ünnepli tízéves jubileumát. „Egy ilyen alkalommal fontos az áttekintés, hogy számba vegyük, mi történt az elmúlt tíz évben. De természetesen a töredékét sem tudjuk előadni annak a rengeteg műnek, amelyet a zenekarnak írtak. Igyekszünk ezért olyan műveket megszólaltatni, amelyek jól reprezentálják a korszakainkat, és amelyekre jó visszaemlékezni.”

Elhangoznak vadonatúj kompozíciók és ősbemutatók is a koncerten. „Bemutatjuk a közönségnek a Hajós Andrással közös Zenehajó programunkat, amely az ifjúság mellett a szülőket is célba veszi, így András is vendégünk lesz az esten. Világsztárok is tiszteletüket teszik a koncerten: Randy Brecker és a nyolcvanhat éves szaxofonoslegenda, Benny Golson. Sok mindent el kell majd játszanunk, nem lesz rövid az este.”

A MAO a koncertet követően is az elmúlt tíz év összefoglalására koncentrál – árulta el Fekete-Kovács Kornél. Lemezre veszik a kiemelten fontos, eddig nem rögzített szerzeményeket. Emellett folytatódnak a már hagyományosnak számító szerzői estjeik, tavasszal László Attilát, Dinnyés Dánielt és Subicz Gábort látják vendégül. És dolgoznak már a következő európai turnéjukon is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.