Elhunyt Lemmy Kilmister, a Motörhead legendája

Lemmy Kilmister a Motörhead alapítója volt, vele a rock ’n’ roll nagy öregje távozott. Hetven évet élt.

Grund
2015. 12. 29. 6:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A másnapossággal az a helyzet, hogy le kellene állnod az átéléséhez” – szerette mondani Lemmy a Reuters szerint. A rocksztár rendszeres amfetaminhasználó is volt, állítása szerint pedig egyszer két héten át fenn volt folyamatosan. Két éve a zenekarnak le kellett mondania a nyári fesztiválokon való fellépéseit, miután vérömleny alakult ki Lemmynél, az orvosok pedig megtiltották, hogy repüljön. Egy évvel később már arról beszélt a Rolling Stone magazinnak, hogy komolyan visszavett az ivásból és dohányzásból. Elmondta azt is: már jobban ügyel az egészségére, ezért Jack Daniels helyett vodkát iszik.

A Motörhead klasszikus felállásának dobosa, Phil Taylor idén november 11-én, 61 éves korában halt meg. Taylor játszott többek közt az Overkill, a Bomber és az Ace Of Spades lemezeken is.

A Motörhead számtalanszor játszott Magyarországon, legutóbb pedig az idei VOLT Fesztiválon, Sopronban léptek fel.

A zenekar hivatalos Facebook-oldalán azt kérték: „Játsszatok Motörheadet hangosan, játsszatok Hawkwindot hangosan, játsszátok Lemmy zenéjét HANGOSAN. Igyatok valamit. Osszatok meg történeteket. Ünnepeljétek az ÉLETET olyan energikusan, ahogy ez a csodálatos, remek ember tette. Ő PONTOSAN EZT SZERETNÉ.” Sokan meg is emlékeztek a rocksztárról: a Metallica oldalán azt írták, Lemmy a legfőbb okok egyike, amiért zenélni kezdtek. „Örökre hálásak leszünk minden inspirációdért.” „Nem tudunk írni semmit, ami felérhetne ahhoz a csodás élethez, amit éltél. Te vagy a Rock N Roll” – emlékezett oldalán az Anthrax zenekar. A Kiss énekese, Paul Stanley szerint sokkal több volt benne, mint többen gondolták. Ozzy Osbourne arról írt, hogy elvesztette legjobb barátainak egyikét, „egy harcos volt, egy legenda.” Üzent a Manowar is: „nagyszerű basszeros és dalszerző, de mindenekelőtt is barát volt. Ha azt mondjuk, hiányozni fog, azzal nagyon keveset állítottunk. Legenda volt és az is marad mindig.”

A Motörhead klasszikus felállásának gitárosa, „Fast” Eddie Clark ekként búcsúzott: „Mint Phil [Taylor], olyan volt, mintha a testvérem lenne. Totál kivagyok. Olyan sok mindent csináltunk mi hárman együtt. A világ nagyon üresnek tűnik most, nem találom a szavakat.” A klasszikus felállásból immár egyedül Eddie Clark van életben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.