Lázár János válaszában elmondta, hogy valóban megkísérelt bejutni az épületbe, de kapukba ütközött, amelyek másokat is megakadályoznak abban, hogy a kastélyt megnézzék.
A beruházás úgy zárult le, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak sem pénze nem volt, sem koncepciója, hogy mit kezdjen a felújított épülettel, ezért kezdeményezte, hogy kerüljön át a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ üzemeltetésébe, és még idén nyissa meg kapuit – közölte a miniszter.
Lázár hozzátette, erre kénytelen lesz a műemlékvédelem országos főigazgatója a „nyakát ráhelyezni, a szónak abban az értelmében, hogy alkalmassági kérdésnek tekintem, hogy a magyar állam az épületet azonnali hatállyal adja birtokba az érdeklődők számára”. A Forster-központ hétfői közleménye szerint a kastély és parkja keddtől vasárnapig 10-től 16 óráig látogatható.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!