Új Nemzeti Galéria: aláírták a szerződést

Csütörtök délután Budapesten aláírták az Új Nemzeti Galéria terveiről szóló szerződést.

fib
2015. 12. 10. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint ismert, a Városligetbe tervezett múzeumi negyed egyik oszlopaként hirdették meg az Új Nemzeti Galéria tervpályázatát 2014 októberében – akkor még a Ludwig Múzeummal közösen; a kortárs gyűjtemény később kikerült a tervekből. Idén áprilisban két első helyet adtak át: a norvég Snöhetta, illetve a japán Sejima and Nishizawa and Associates (SANAA) terveit egyformán kimagaslónak találták. A két világhírű, Pritzker-díjas iroda közül novemberben a japán tervezők mellett döntött a Városliget Zrt., így a Szedzsima Kazujo és Nisizava Rjúe által vezetett cég tervezheti meg a Várból kiköltöző nemzeti gyűjtemény új otthonát. Baán László az eseményen hangsúlyozta, a rendszerváltás után 25 évet kellett várni, hogy egy Budapestre tervezett világszínvonalú épületről írhassanak alá szerződést. Hozzátette: a Nemzeti Galériának sosem volt megfelelő helyszíne, most azonban méltó otthonra találhat a gyűjtemény. – A SANAA tervei alapján készülő múzeum nagyszerű része lesz az ország épített örökségének – mondta a kormánybiztos.

Szedzsima Kazujo arról beszélt, nagyon büszkék, hogy ők építhetik a múzeumot, hiszen tudják, milyen jelentős része a liget a városnak. Nisizava Rjúe hozzátette, integrálják a parkba az épületet, amely a zöldterület folytatásaként igazi nyitott közösségi térré válhat majd. Hangsúlyozták, a múzeum nem veszélyezteti a liget zöldfelületét. A tervezők munkáját kivitelezőként a Bánáti + Hartvig Építész Iroda segíti. Hartvig Lajos, a cég vezetője az aláírás után elmondta, a múzeum olyan épület lesz, amely ráhelyezi Budapestet a világ építészeti térképére. Az Új Nemzeti Galéria épülete várhatóan 2019-ben nyitja meg kapuit.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.