Péntek este Máthé András Álomkergetők című fotókiállításának megnyitójával elkezdődött a X. Deszka Fesztivál a Csokonai Nemzeti Színházban. A fotóművész 1987 óta fényképezi a debreceni teátrum előadásait és művészeit, a tárlaton mintegy ötven alkotása látható.
A kortárs magyar drámák seregszemléjén tizenhét előadás alkotja a felnőtt programot, hét gyerek- és ifjúsági előadás lesz. Több színdarab a menekültválság, a kivándorlás problematikájával foglalkozik. A fesztiválon látható lesz az olaszliszkai tragédiát feldolgozó Borbély Szilárd-dráma, a Tar Sándor novelláiból készült, a rendszerváltás veszteseinek életét bemutató A te országod című előadás is.
Debrecenbe érkezett Spiró György új darabja, a Helló, dr. Mengele! is, amelyet tavaly az évad legjobb magyar drámájának választott a Színházi Dramaturgok Céhe. A Deszka programjába négy romániai, egy szerbiai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is bekerült.
A fesztivál gyermekprogramjának nyitóelőadása Parti Nagy Lajos darabja, a Maya hajója Fodor Tamás rendezésében, a felnőtt programé pedig a Katona Gábor rendezte Camille lesz. Utóbbi színmű Alma H. Bond regénye alapján készült.