Újratermelődik a kultúrharc?

Inkább a közpénzek elosztásáról szól az irodalmi tehetséggondozási vita, mint a tehetségekről.

Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke szerint évtizedek óta „kijárásos rendszerben” zajlik a közpénzek elosztása. Szerinte a személyes kapcsolatokon alapuló pénzosztás rendszere nem is fog megszűnni addig, amíg maguk a szakmai szereplők el nem határozzák, hogy nem a személyes kapcsolatokon alapuló pénzosztást részesítik előnyben, hanem egy szakmai konszenzuson alapuló rendszer felé próbálnak elmozdulni.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke adna egy esélyt az új tehetséggondozónak, amelynek egyébként felügyelőbizottsági tagja is; bár azt ő sem bánta volna, ha az írószövetség gondozhat tehetségeket ilyen jelentős forrásokból.

A magyar irodalom legfontosabb „intézményei”, az írószervezetek együttes éves támogatása pályázati és működési forrásokkal együtt sem tesz ki 150 millió forintot, amely a nonprofit kft. teljes induló költségvetése. Hogy mennyi lesz az íróakadémia költségvetése, és milyen forrásokra számíthatnak később, még nem tudni. Orbán János Dénes most arról beszélt, jelenlegi állapotukban 48 milliót költenek ösztöndíjakra és 20-at egyéb célokra, például könyvekre és rendezvényekre. A tervek szerint minden művészeti ágban végez majd tehetséggondozást a kft., ám egyelőre csak az Előretolt Helyőrség Íróakadémia képzését hirdették meg.

Az összegek mindenképpen nagynak számítanak az irodalmi életben, ezért nem csoda, hogy indulatokat váltott ki a cég megalapítása. Az irodalmi tehetséggondozásnak nagy hagyománya van, számos szervezet foglalkozik ezzel. Közülük a kolozsvári Előretolt Helyőrség is, amelynek Orbán János Dénes alapítója és sokáig vezetője volt.

Magyarországon az irodalom az egyetlen művészeti ág, amelynek nincsenek hagyományos értelemben vett intézményei. Az irodalmi élet szervezését többnyire civil szervezetek (írószervezetek) és államilag is támogatott piaci szereplők (könyvkiadók, folyóiratok) látják el, felsőfokú oktatását pedig saját kezdeményezéssel alakították ki a jelenlegi felsőoktatás keretei között Lackfi János és Vörös István költők. Az író-kritikusi szak engedélyezését viszont már nem sikerült kiharcolniuk a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A vitán talán az összes, tehetséggondozásban érintett szervezet képviselője megjelent: Mezey Katalin a lassan negyvenéves Sárvári Diákíró Pályázat, Varga Betti és Szőllősy Balázs a Fiatal Írók Szövetsége képviseletében, valamint Gaborják Ádám, a József Attila Kör, Gács Anna, a Szépírók Társasága és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke. Vörös István a magyarországi egyetemi kreatívírás-képzést képviselte, amelyet Lackfi János költővel indított el a Pázmány egyetemen. Szálinger Balázs az általa szerkesztett Hévíz folyóirat tehetséggondozó munkájáról, Kabai Lóránd pedig a Műút Szöveggyárról beszélt. A piaci alapon működő, vagyis fizetős íróképzésekről is szó esett, de ők ezúttal nem kaptak meghívást, mivel nagyrészt nem közpénzből működnek.

Orbán János Dénes úgy érvelt, „biztató jel, hogy tudott pénzt szerezni” – a Szőcs Géza költővel, a miniszterelnök főtanácsadójával köztudottan jó viszonyban lévő költő korábban úgy fogalmazott, hogy „a jó ajtón kopogtatott” –, és hogy ezeket az összegeket nem irodalmi szervezetektől vonták el. Hozzátette, hogy a tehetséggondozó pályázatain majd a többi irodalmi szervezet is indulhat megjelentetni kívánt könyvekkel vagy programokkal. Visszatérő érve volt, hogy egy nonprofit cégnek más gazdasági lehetőségei vannak például uniós pályázatoknál vagy a szerzői jogok piacán, mint egy civil szervezetnek.

Szőllősy Balázs szerint a vita annyira elfajult, hogy ez sok fiatalt eltántoríthat a tehetséggondozóhoz való jelentkezéstől, s ezzel gyakorlatilag újratermelődik a kultúrharc. Nemcsak a tehetséggondozó reménybeli diákjai, hanem a potenciális oktatók körében is tapasztalható némi bizonytalanság; a legtöbb, tanításra felkért szakember várakozó álláspontra helyezkedett.

Gaborják Ádám azt jegyezte meg: ha megkérdezték volna a döntéshozók az irodalmi szakmai szervezeteket, hogy milyen problémákat látnak, amelyeket plusztámogatással kellene orvosolni, a tehetséggondozás hiányosságai aligha merültek volna fel köztük.

A fiatal írók kételyeiről talán elárul valamit az is, hogy közülük többen külön, irodalmi szervezetektől függetlenül adtak ki közleményt az ügyben, amelyben egyeztetést kértek, s amelyet mintegy hetvenen írtak alá. Az aláírók kezdeményezték a pénteki nyilvános vitát is.

Azt Orbán János Dénes is megjegyezte, hogy a könyvbemutatók, író-olvasó találkozók általában nem töltenek meg egyetemi előadótermeket. Az érdeklődés tényleg nagynak bizonyult annak ellenére, hogy szakmai programról volt szó, amelyre nagyrészt az irodalmi életben valamilyen módon érintett fiatalok kíváncsiak – itt most zsúfolásig telt az előadóterem. A kulturális kormányzat részéről Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárt is meghívták, ők azonban nem tudtak részt venni a vitán.