„Az emberek tudják, hogy szeretem Cartagenát, és szeretném, ha itt temetnének el” – idézte fel a Száz év magány világhírű szerzőjének 20 évvel ezelőtt megfogalmazott kérését barátja, Juan Gossaín kolumbiai színész és író, aki a család felkérésére mondott beszédet az alkonyatkor megtartott, szűk körű ceremónián a La Merced nevű régi kolostor udvarán.
Cartagena de las Indias nem csupán az a város, ahol Gabriel pályájának első, meghatározó éveit töltötte, hanem állandó inspirációs forrása volt munkájának – mondta a barát.
„Itt vagyunk, hogy köszöntsük őt. (...) Ez a tiszteletadás nem a halálnak, hanem az életnek szól” – fogalmazott Gossaín.
A kolostor udvarán megrendezett ceremónián felavatták a hamvakat őrző emlékművet. A négyzet alapú márványtalapzatot az írót ábrázoló mellszobor zárja le, amelyet García Márquez barátja, Katie Murray brit szobrász készített. Az ünnepség alkalmából a szobor talapzatát az író kedvenc sárga rózsáival borították.
A szertartást a Kolumbia karibi partvidékéről származó népszerű zene, az író kedvenc műfajának számító vallenato dallamai kísérték.
A megemlékezés végén sárga papírból készült lepkéket szórtak a magasból, amelyek esőszerűen hullottak alá a szoborra. A sárga pillangó fő művének, a Száz év magánynak egyik jellegzetes motívuma.
Gabriel García Márquez két évvel ezelőtt hunyt el Mexikóban, 87 éves korában. Kisebb megszakításokkal ugyan, de lényegében 1981 óta a közép-amerikai országban élt családjával, ezért halála után ott temették el a hamvait őrző urnát, de már akkor tudni lehetett, hogy ez csupán ideiglenes nyughely lesz, noha többen igyekeztek meggyőzni az örökösöket ennek ellenkezőjéről.
Felmerült, hogy szülővárosában, a kolumbiai Aracatacában helyezik végső nyugalomra, de végül a család Cartagena de las Indias mellett döntött.
García Márquez 20 éves korában, 1948-ban költözött a tengerparti városba, ahol újságíróként helyezkedett el az El Universal című helyi lapnál, miközben folytatta jogi tanulmányait, alig 500 méterre a La Merced kolostortól.
A 16. században alapított gyarmati városban játszódik egyik leghíresebb regénye, a Szerelem a kolera idején. Továbbá itt működik az az alapítvány is, amelyet Márquez hozott létre latin-amerikai újságírók képzésére.
A mágikus realizmus legnagyobb mesterének tartott García Márquez munkásságát 1982-ben ismerték el irodalmi Nobel-díjjal, az indoklás szerint „regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”.
Művei több mint 50 millió példányban keltek el, és legalább 25 nyelvre fordították le.
