Kedd este adták át a soproni VOLT Fesztiválon a Petőfi rádió zenei díjait. Az első ízben kiosztott elismerések pikantériája, hogy a jelöltek és a díjazottak között is több olyan zenekar, előadó akadt, amely/aki korábban aláírta a Petőfi rádió átalakulását bíráló szakmai nyílt levelet. Mint azt lapunk is többször megírta, a közszolgálati rádió jelentős változáson megy keresztül, a cél a hallgatottság növelése (még ha ez áldozatokkal jár is). Mindeközben azonban a zenei értékeket veszni hagyják – szerepel a szakma jó része által aláírt szövegben.
– A nyílt levél a magyar zenei társadalom önvédelmi reflexe – mondta lapunk megkeresésére Bródy János, aki sokadmagával együtt aláírta a levelet. A Kossuth-díjas zenész, zeneszerző hozzátette, hogy a szöveg nagyon diplomatikusra sikerült, és kimondottan enyhén fogalmaz, miközben nyilvánvaló, hogy a Petőfi rádió a politikai oligarchák közötti háborúnak esett áldozatul. A változásnak semmi köze nincs a szakmai szempontokhoz és a zenei értékekhez – hangsúlyozta Bródy János.
– Én a partvonalon kívül állok, nem lehet elfogultsággal vádolni – emelte ki a zenész. – A Petőfi eddig sem játszotta a dalaimat, ezután sem fogja, ettől függetlenül mindig úgy gondoltam, hogy a rádió nagyon magas zenei minőséget képviselt. Segített az újító hatású, illetve az alternatív zenekaroknak, hogy megtalálják a kapcsolatot a közönséggel. Egy generáció hangját közvetítette ideológiai megkötöttségek nélkül. Félek tőle, hogy mindez most veszendőbe megy, és nem marad fórum az igényes magyar zenék számára.
Szintén aláírta a nyílt levelet a Quimby, ám a zenekar ennek ellenére fellépett a Petőfi Zenei Díj gáláján. Kiss Tibor, az együttes frontembere lapunknak úgy fogalmazott: „nem az a lényeg, hogy milyen játszótéren, hanem hogy milyen eszközökkel játszunk”. – A mi játékunk a zene. A kedd esti gálán eljátszottuk két dalunkat, amiből mindenki arra gondol, amire akar – hangsúlyozta Kiss Tibor. A két dal a Forradalom és a Halleluja volt.
– A nyílt levél üzenete, hogy aggódunk a rádió átalakulása miatt, de nem támadni akarunk, nem vagyunk senki ellen, együttműködésre törekszünk. A Petőfi egyre kereskedelmibbé válik, és így egyre kevesebb értéket közvetít. Ez a folyamat nem most kezdődött, ám mostanra jutottunk el oda, hogy már nyomokban is alig tartalmaz kultúrát. És ha még tovább hígul, akkor felesleges lesz fenntartani közpénzből. Csináljanak belőle akkor kereskedelmi adót.