A Múzeumok éjszakáján több helyszínen újra megmozdulásokat szervezett a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ). Legutóbb a magyar kultúra napja alkalmából, januárban követeltek ilyen módon béremelést, mert a bértábla 2008 óta változatlan, de érdemi keresetnövekedést utoljára csak a 2002-es emelés hozott a kulturális dolgozóknak. Nemrég az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán jelentette be, hogy 15 százalékos emelésre számíthatnak a kulturális közszférában dolgozók a jövő évtől, illetménypótlék formájában. A kormányzat a bérrendezésre jövő január 1-jétől 5,4 milliárd forintot szán.
A szakszervezet azonban hiányolta az érdemi tárgyalásokat, és szerinte nem világos, milyen formában valósulhat meg az emelés, hiszen a kulturális közalkalmazottak bérét már így is bérpótlékokkal egészítik ki, hogy elérje a minimálbért, illetve a garantált bérminimumot. A szakszervezet úgy véli: a jelenlegi jogszabályok alapján pótlékokkal csak a minimálbérig vagy a garantált bérminimumig egészíthetők ki a fizetések, ezért az eddigi bérpótlék szerintük „megenné” az emelést, vagyis nem változnának a bérek. A kulturális államtitkár, Hoppál Péter érzékelhető béremelésről beszélt. Balog Zoltán ezt forintosította is: átlagosan 10–45 ezer forintos emelkedést ígért. Korábban megírtuk: a béremelés a közszférában dolgozókat érinti majd, azokat a dolgozókat nem, akiket nonprofit kft. foglalkoztat, így a zene- és táncművészek, a színészek jelentős részét. A szakszervezet a kulturális közfoglalkoztatottak helyzetének javítását is felvette a követelések közé.
A KKDSZ elnöke, Csóti Csaba vezetésével országszerte szerveztek figyelemfelhívó akciókat a Múzeumok éjszakáján szombaton Alacsony bérek éjszakája címmel. A budapesti Műcsarnok előtt tartott megmozduláson a Kvazár Akciószínház ötletes kis performanszot adott elő, kihasználva az Európa-bajnokság miatti focilázat. A közművelődési dolgozók és az államtitkárság meccsén nem volt labda, más játékszereket vetettek be a felek. A közművelődési dolgozók például könyveket és koldusbotot, az államtitkárság mézesmadzagot és hintőport, persze porhintés céljából. A színpadi meccs döntetlennel végződött, ami egyben azt is jelenti, hogy a 15 százalékos béremelésről szóló ígéret mégis okot ad némi reménykedésre. Bár a szakszervezet szerint ez nem az a „rendszerszerű és átlátható” béremelés, amit ők követelnek.