Tanévnyitó a Snétberger központban

Mintegy száz tehetséges, hátrányos helyzetű fiatal zenész tanulhat a Snétberger központ kurzusán.

MTI
2016. 06. 27. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanévnyitó ünnepséggel vette kezdetét hétfőn a Snétberger Zenei Tehetség Központ nyári kurzusa. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin köszöntő beszédében kiemelte: a központban tanuló fiatalok sikerét mutatja, hogy évente több mint száz fellépésük van országszerte és a határainkon túl.

– A kormányzat kiemelt feladatának tartja a tehetségek támogatását, az idei esztendőben a korábbi negyvenmillió forintos támogatást több mint háromszorosára emelte – hangsúlyozta az államtitkár, aki az oktatás a színvonala mellett méltatta zenei tehetségközpontban folyó nevelés közösségépítő szerepét is. (Tavaly ősszel még komoly anyagi nehézségekkel küzdött a több mint ötéves múltú tehetségközpont – a szerk.)

A megnyitó után Snétberger Ferenc gitárművész a zenei tehetségközpont munkájáról beszélt a távirati irodának. Az iskola programjában egy éven keresztül vesznek részt zeneileg tehetséges, hátrányos helyzetű, többségében roma gyermekek és fiatalok. A növendékek évente három alkalommal, összesen 12 héten át 2 ezer tanórát látogatnak, a nyári kurzuson 26 tanár és 5 tanársegéd irányítása mellett.

– Az elmúlt 5 esztendőben 300 diák volt részese a programnak, 54 különböző jazz- és komolyzenei formáció alakult a tehetségközpontban, amelyek jelentős része máig aktív – mondta el a gitárművész.

A tanévnyitón Székely László, az alapvető jogok biztosa Snétberger Ferencnek Justitia Regnorum Fundamentum díjat adott át. Az elismerést minden évben annak ítélik oda, aki sokat tett az esélyegyenlőség megteremtéséért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.